Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Kerekasztal riportsorozat  a tagszervezeti vezetőkkel: Németh – Orbán Zsuzsa Napraforgók

Kerekasztal riportsorozat a tagszervezeti vezetőkkel: Németh – Orbán Zsuzsa Napraforgók

Zsuzsa vonzalma a néptánc iránt már 10 éves korában elkezdődött egy véletlen folytán, eredetileg fotózni szeretett volna a gyermekek házában, ami akkor még úttörőház volt, de mivel ehhez még túl fiatalnak találták, ezért a néptáncot választotta.  Egy lánycsoportban kezdett el táncolni, majd később már páros táncokat is tanult. Győrben járt gimnáziumba és ez idő alatt a gyermek néptánc csoportból bekerült a felnőtt csoportba, a Rába Táncegyüttesbe. Másfél év gimnázium után édesapja Ausztriában kapott munkalehetőséget, az egész család Ausztriába, Bécsbe költözött, így Zsuzsa 16 évesen került Bécsbe. Az gimnázium és a tánc is nagyon hiányzott neki, ezért édesanyja táncolási lehetőségeket keresett Bécsben és rátalált a Collégium Hungaricumban Windhager Helmut és felesége Tereza által vezetett néptánc foglalkozásra, ahová Zsuzsa ismét néptáncolni járhatott. Itt ismerkedett meg jó barátaival is, Steip Ilonával, Oberhofer Fritz-zel is, akiknek Zsuzsa  magyarországi tapasztalatai alapján sokat mesélt a tánctábor, táncház lehetőségeiről, valamint az improvizatív táncokról. Az érdeklődés olyan nagy mértékű lett, hogy többször el is mentek Zsuzsához a lakására gyakorolni.  Később különféle táncházakba járva, egyre több együttessel volt alkalmuk megismerkedni, így Pataki Csabával és Németh Lacival is, aki brácsás volt, és abból a szempontból meghatározó, hogy ahogy abbahagyták a zenélést, a felesége Zsuzsára hagyta az egyesületet, melyből lett a Napraforgók. Érettségi után 1993-ban Zsuzsa nagy álma vált valóra, mikor eljuthatott Erdélybe egy kalotaszentkirályi táborba. A tábor egy hétig tartott és nagyon meghatározó volt ez Zsuzsa számára, hiszen számos olyan emberrel ismerkedhetett itt meg, akik a Vajdaságból érkeztek, akik Magyarországról először kerültek Erdélybe, illetve olyan franciákkal is, akik magyar népi táncot tanultak. A tábor intenzív volt, és sok barátság kötődött, hosszú távú kapcsolatok       alakultak ki. Itt jött az ötlet, hogy megalapítsanak egy táncegyüttest, melynek neve Fabatka-Kamara Táncegyüttes lett, alapítói pedig Oberhofer Fritz, Steip Ilona, Pataki Csaba és Zsuzsa voltak. Ehhez csatlakoztak később az érdeklődők. Pécsen is volt tánc edzőtábor, tulajdonképpen a Fabatka-Kamara Táncegyüttes első edzőtábora is itt volt, mely olyan sikeres lett, hogy egy egész műsor alakult belőle táncházzal és énekkel. Érettségi után Zsuzsa biokémikusnak tanult, melyből le is doktorált és hivatásául is választott. A kemény tanulási időszak és labormunka mellett szabadidejének nagy részét továbbra is a tánc töltötte ki, heti 2-3-szor próbált a Fabatka-Kamara Táncegyüttes és a Délibáb tánccsoportban is. Akkori tánckarvezetőként rengeteg munkája volt, időközben viszont a Fabatka-Kamara Táncegyüttes felbomlott, így a megmaradt tagokkal alapítottak egy új nemzetközi táncegyüttest, ahol havonta egyszer Budapesten próbáltak egy hosszú hétvégét péntektől vasárnapig, voltak fellépéseik is, Szilveszetereket is szerveztek közösen. Zsuzsa az összes nyarat legalább 4 hetet Erdélybe töltött, hogy szakmai tudását bővítse, autentikus élményeket átélve tiszta forrásból meríthesse koreográfiáit. Táncosokkal, koreográfusokkal, zenészekkel   ismerkedett meg és alakított ki barátságokat. A néptánc csoportban lányok maradtak, így többnyire lány karikázókat táncoltak, többek között ezért lett a csoport neve Napraforgók, mert majdnem az összes magyar körtáncot a Nap irányú forgás jellemzi, így ők is a “Napra” forognak, kör és népi motívum is egyben. Hivatalosan 1999-ben alakult meg a Napraforgók Néptáncegyesület az első Bécsi Magyar Táncház Találkozó után, így idén ünnepli 15. évfordulóját, míg a táncház találkozó – mely minden évben november második hétvégéje – idén 16. alkalommal került megrendezésre. A tánccsoport később kibővült fiúkkal, habár páros táncokat már lányokkal is csináltak. A Bécsi Magyar Táncház Találkozót a Napraforgók szervezi, vendég fellépőkkel, melynek szervezésében Zsuzsa testvére Németh Kata sokat segít, sok évig ő is a Napraforgókkal táncolt. Zsuzsa jelenlegi párja is a tánccsoport tagja, sokat segít ő is a háttérmunkában. A gyermekcsoport 3 éve alakult. Az egyik Napraforgók tag, Hartvig Laci került kapcsolatba az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnökével, Mentsik Szilviával, így az AMAPED termében el is indult a gyermek néptánc oktatás Napraforgócskák AMAPED néven Hartvig László vezetésével, melyet később Bíró Judit vett át. Zsuzsa 7 éves kislánya Dalma is aktívan néptáncol, 10 éves fia Bence, ritkábban jár ugyan, de szívesen néptáncol. A pontosság nagyon fontos Zsuzsa számára, már gyermekkorában is ezt tanulta a táncórákon és természetesen az élet más területein is így van, pontos és precíz, mindennek jól utánajár. Ugyanezzel a pontossággal és maximalizmussal vezeti a Napraforgókat is. Heti egy, szükség esetén két próbát tartanak a Collegium Hungaricumban, egy évben 2-3 edzőtábort, workshop-ot is csinálnak. Hívnak koreográfusokat is, nagy hangsúlyt kapnak az erdélyi és az improvizatív táncok is. Többnyire a Collegium Hungaricumban, de teremhiány miatt néha még Magyarországon is gyakorolnak. Zsuzsa ösztönzésére a fiatalok rendszeresen járnak Erdélybe tánctáborokba, hogy tovább fejlesszék tudásukat. Kapcsolatban vannak a Vajdasági Egyesülettel és a bécsi Délibáb Táncegyüttessel, valamint a cserkészekkel is, sok cserkész is táncol a Napraforgók    Néptáncegyesületben.  Bárki, akinek kedve van néptáncolni, szeretettel várják a Napraforgók gyermek és felnőtt csoportjába is egyaránt.  Elérhetőségek: http://www.napraforgok.at/
Kapcsolódó Cikkek