Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Széchenyi-emlékek nyomában Európában

Széchenyi-emlékek nyomában Európában

A Bécsi Magyar Történeti Intézet és az EUROPA-Club szervezésében nyílt kiállítás Széchenyi-emlékek nyomában Európában címmel a Collegium Hungaricumban szeptember 25-én. A kiállítást a Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület (MEVE) készítette. A MEVE kis közösségének alapelve megalakulása óta egyértelmű: „… a magyar emlék-kutatás az egyetemes emberi kultúra számunkra kiemelkedően fontos, természetszerűen különleges része”.

A kiállítás megnyitásának napján két előadáson is részt vehettek az érdeklődők. Dr. Deák Piroska az itáliai Széchenyi-emlékekről beszélt (5 utazás), míg Dr. Messik Miklós, a MEVE elnöke az angliai és franciaországi Széchenyi-emlékeket villantotta fel izgalmas előadásában.

                         

A két előadás előtt Dr. Smuk András, az EUROPA-Club elnöke köszöntötte az érdeklődőket és üdvözölte a kiállítást, valamint az előadókat, akik izgalmas történelmi, illetve földrajzi utazásra invitálták a közönséget. Az út Széchenyi István életének három nagy korszaka, ifjúkora (az „öröm” időszaka), a felébredés, valamint a cselekedet szakaszain át vezetett. A legnagyobb magyar pályájának sok érdekességéről szó esett naplófeljegyzései, levelezései és egyéb kutatások, tanulmányok alapján.

                         

A Széchenyi-emlékek nyomában Európában kiállítás színes, képes és írásos anyagokon keresztül kalauzolja el az érdeklődőket a Széchenyi-emlékhelyekhez, és méltó módon állít emléket a közvélemény számára kevésbé ismert Széchenyi Ödön életművének is.

A kiállítás október 12-ig megtekinthető a bécsi Collegium Hungaricumban.

A rendezvény kisebb fogadással zárult.

Szöveg és fotó: Fazekas Csilla

Kapcsolódó Cikkek