A domonkos rendi Julianus a magyar középkor legjelentősebb utazója és felfedezője. Neve összekapcsolódik a honfoglalás előtt keleten maradt magyarok keresésével és megtalálásával.
IV. Béla megbízásából 1235 tavaszán kelt útra 4 társával együtt, költségeiket béla király fedezte. Szárazföldön a csoport Bulgárián keresztül Konstantinápolyba utazott, ahol hajóra szálltak, majd a Fekete-Tengeren áthajózva, 33 nap után partot értek a mai Tamany városánál (az egykori Matrikánál).
A Kuban folyó torkolatától elindulva Julianusék 13 nap alatt áthaladtak az ottani füves pusztaságon a Tyerek folyóig, ahol az iráni nyelvű alánok földjére és Bunda városba jutottak el. Ám akkor két testvér visszafordult Magyarországra.
Julianus és társa, Gerhardus további 37 napi vándorlás után a muzulmán Mordvinok földjére jutott, akiknek a nyelve finn-ugor volt. Ekkor meghalt Gerhardus (halálának okát nem ismerjük), de Julianus, egy imám és feleségének szolgájaként, elérte Nagy-Bulgáriát, amely a Volga és a Kamaz folyók összefolyásától délre feküdt. Ott találkozott egy magyar asszonnyal, akinek a nyelvét értette, és aki felvilágosítást adott neki az útról.
1236 késő tavaszán bukkant rá a keleti magyarokra, akikkel megértették egymást. Julianus barát azt is megtudta tőlük, hogy a mongolok egy nyugati hadjáratra készülnek. A keleti magyarok marasztalták a felfedezőt (Julianus hozzávetőlegesen egy hónapot tartózkodott náluk), de fontosnak tartotta, hogy a Magyar Királyságban a keleten maradt magyarokról hírt adjon.
1236 júniusában a vendéglátói által javasolt rövidebb úton tért haza: lóháton a mordvinok földjén, a Vlagyimir-Szuzdál-féle orosz fejedelemségen és Lengyelországon keresztül.
1236 december 27-én érte el a magyar határt Szepes megyénél. Magyarországról egy bizonyos Riccardus nevű barát tájékoztatta a Szentszéket az utazásról. Ezután maga Julianus ment Rómába, hogy IX. Gergely pápát (uralk. 1227 – 1241) személyesen tájékoztassa. Az 1237-es év elején 4 domonkos rendi szerzetes kelt útra, hogy eljusson a keleti magyarok hazájába, a Magna Hungariaba. Kettő közülük eljutott Rjazanba, a másik kettő ismeretlen körülmények között eltűnt.
Időközben a Rómából visszatért Julianus is újfent útnak eredt Magna Hungaria irányába három társával, de csak Szuzdálig tudtak eljutni, ahol is látták a tatárok rombolását és megtudták, hogy Batu Kán Magna Hungariat is epusztította illetve hogy egy Magyarország elleni támadásra készül.
Rjazanban találkoztak a két másik, korábban útrakelt szerzetessel, és együtt tértek haza. Julianus később írt egy jelentést az 1237-38-as útjáról, amely levél formájában maradt ránk. Ebben beszámol a tatárok hatalmáról, szokásaikról, harci módszereikről és terveikről valamint egy IV. Bélának címzett Batu Kán által írt levélről. A levelet egyébként Julianus maga adta át a királynak, amely tulajdonképpen egy ultimátum volt. Mint ismeretes, a mongolok négy évvel később megtámadták Magyarországot.
(A Julianus utazásokról szóló jelentések tartalma hozzáférhetők a nagyközönség számára. Figyelemre méltó adatokat tartalmaznak a magyar nép, a korabeli Kelet-Európa és az akkori korszakot illetően. Mindkét jelentést a jezsuita Cseles Márton fedezte fel a vatikáni archívumban 1695-ben.)
Julianus halálának az időpontját nem ismerjük. Életét Kodolányi János regényben dolgozta fel. 1939-es bronzszobra a Hilton Hotel mellett található Budapesten.
Források / Quellen:
Szabolcs Ottó – Závodszky Gyula :
Ki kicsoda a történelemben, Budapest, 1996, Laude Kiadó
Magyar Katolikus Lexikon Online
Katona Tamás (szerk.): A tatárjárás emlékezete. Magyar Helikon, 1981, 95-101.o
Tarján M. Tamás: 1236. december 27. | Julianus barát hazatér első utazásáról
