Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
A Magyar Kultúra Napja Bécsben – január 22.

A Magyar Kultúra Napja Bécsben – január 22.

„Lényeges, hogy a magyar kultúra integrálódjon az európai kultúrába, így a két napos programsorozaton a műsorok a magyar, de ugyanakkor az osztrák közönséget is megszólítják” – hangsúlyozta Molnár Mária, a Collegium Hungaricum igazgatója, aki elmondta, hogy ennek megfelelően a programokon prózai és zenés formában is elhangzanak a magyar költészet nagyjainak művei.

Január 22-én, pénteken délután öt órától Szőcs Géza Kossuth- és József Attila díjas erdélyi magyar költő és kormánybiztos legújabb verseskötetének bemutatójára került sor szintén a Collegium Hungaricumban. Az eseményt Léner András színházrendező moderálta, a kötetből pedig Kiss Domonkos Márk színművész olvasott fel részleteket.

A programsorozat zárásaként este hét órától Novák János, aki évtizedekig dolgozott szoros munkakapcsolatban Cseh Tamással, közös dalaikat és számos Cseh Tamás szerzeményt adott elő zenekarával. Cseh Tamás 1943. január 22-én született, így a közös ünnepen rá is emlékeztek a jelenlévők. A rendezvényen jelen volt a Cseh Tamás Archívum Alapítvány képviseletében Márta István zeneszerző, kulturális főtanácsadó.

A rendezvények zárásaként Molnár Mária, a Collegium Hungaricum igazgatója köszönte meg mindenkinek, hogy együtt ünnepelték a Magyar Kultúra Napját a Collegium Hungaricummal és a Bécsi Magyar Nagykövetséggel.  

Kapcsolódó Cikkek