Szüreti Mulatság Bécsben

2015.október 3-án, szombaton este 17 órai kezdettel az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezete Szüreti Mulatságot rendezett a bécsi Rothneusidelerhof vendéglőben. A csúcsszervezet elnöke, Steip Ferenc távollétében a vendégeket az elnökhelyettes Helmut Windhager köszöntötte. A köszöntő után az est és a mulatság hangulatát Kilyénfalvi Gábor vezetésével a Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb néptánccsoportjának fergeteges táncbemutatója alapozta meg. A tánccsoport két koreográfiával készült, először palatkai táncokat, majd végül délalföldi táncokat mutattak be nagy sikerrel. Így az egyre növekvő létszámú közönségnek is hamar megjött a kedve a táncoláshoz, és ehhez a táncbemutató után a vajdasági Karaván Ensemble együttes kezdett el muzsikálni és kezdetét vette a mulatság. 
A zenekar késő éjszakáig fáradhatatlanul muzsikált a körülbelül 120 vendégnek. A rendezvény fénypontja a Rust Borakadémiát képviselő Botlo Miklós Sommelier (borszakértő) borbemutatója volt, ami Burgenlandtól indulva, Sopronon keresztül az Alföldön át egészen Tokajig vezetett. 
A lenyűgöző bemutató után lehetőség volt a borkóstolásra is, majd folytatódott a szüreti mulatság, ahol egészen hajnali fél négyig mulattak és táncoltak a vendégek.  
A hangulat és a zene kifogástalan volt, a Rothneusidelerhof vendéglő pedig több, mint száz vendéget látott el étellel, itallal egész éjjel, a zenekar pedig a mulatság végéig húzta a talpalávalót. 

Szeptember - Október 2015, Keller Rita