Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
A Bécsi Magyar Iskolaegyesületben is elindult a tanév

A Bécsi Magyar Iskolaegyesületben is elindult a tanév

Szeptember 14-én hétfőn, a hagyományos tanévnyitó ünnepség nélkül indult el az oktatás a Collegium Hungaricumban található Bécsi Magyar Iskolaegyesületben is. Az első nap hat osztály diákjait fogadták személyesen a pedagógusok, és a héten még további négy osztályban kezdik meg a 2020-2021-es tanévet a gyerekek.

Ahogy azt az iskola vezetője Király Andrea hangsúlyozta, mind a tanárok, mind a diákok egyaránt várták a találkozást, hisz bár jól működött az előző félévben az online oktatás is, azért a személyes, tantermekben való találkozás és tanulás nem csak a tananyag átadásáról szól. Bár vannak szülők, akik egyelőre inkább a kiscsoportos, vagy az otthonukban történő tanítást kérik, amíg a szabályok engedik, maradnak a hagyományos tanítási rend mellett.

Az osztályok létszáma idén valamivel alacsonyabb lesz, mint a korábbi években. Ez számszerűen 10-20 fő közötti létszámot jelent egy-egy tanterembe. A Collegium Hungaricum vezetésével egyeztetve úgy döntöttek, hogy a gyerekeket most a szülők nem az osztályokig kísérik, hanem a pedagógusok a recepciónál várják a tanulókat, és onnan ők kísérik fel a megfelelő emeletre a tantermekig őket.

Király Andrea igazgatónő szerint bár a szülők a járványhelyzet miatt óvatosabbak, és néhányan inkább amellett döntöttek, hogy egyelőre nem viszik a magyar oktatásra a gyerekeket, a többség még mindig igénybe veszi a délutáni iskola lehetőségeit. Pedagógusként azt is megerősítette, hogy nagyon sokat jelent a gyerekeknek, ha a saját korosztályukban is találkoznak magyar anyanyelvű közösséggel, és nem csak a családtagokkal tudnak ezen a nyelven beszélgetni, játszani. Az iskola nem csak a nyelv elsajátításának, megtanulásának a színtere, itt barátságok is szövődnek, és a gyerekeknek van lehetőségük arra, hogy kirándulásokon, vagy egyéb szabadidős tevékenységeken vegyenek részt együtt.

Cikk és képek: https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3066986/

 

Kapcsolódó Cikkek