Magyar néptánc és népzene oktatás a bécsi egyetemen

Az idei tanévben is nagy sikerrel folytatódik a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület által szervezett magyar népzene és néptánc oktatást a bécsi Zeneművészeti Egyetemen. A program még 2005-ben vette kezdetét Ónodi Béla és Éliás Eszter vezetésével, akik minden szemeszterben más-más tánccal ismertették meg az arra kíváncsiakat. Ennek megfelelően minden félévben más tánc és zenei anyag kerül tanításra, amelyet természetesen a történelmi Magyarország tájegységeiből merítenek az oktatók. Idén októbertől Ónodi Béláék munkáját Linczenbold Maximilien és Varga Friderika vette át, akik ebben a szemeszterben moldvai táncokat tanítanak. A népdalok oktatásával Szilágyi-Varga Diána foglalkozik idén is, tőle sárközi dalokat tanulhattak az érdeklődők. Kovács László citera, furulya, valamint koboz oktatással foglalkozik, Fajkusz Attila pedig hegedű és brácsa oktatással.

 A kurzus során nem csak táncot, éneket vagy zenét tanulunk, hanem a hátteret is megismerjük: hol helyezkedik el az adott tájegység, mi volt arra a szokás, miért nevezik a csárdást csárdásnak, és mi is az az átvető. Az oktatók ezáltal arra törekednek, hogy ne csak egy részt lássanak és sajátítsanak el a kurzuson résztvevők, hanem átérezzék a népi kultúra minden kis részletét, egy teljes képnek legyenek a birtokában. Fontos, hogy ne csak táncolják az adott figurákat, hanem hogy meg is értsék, vajon miért csinálhatták úgy azt a lépést, ahogy.

Szeptember-November 2019,