Centrope Gála – az Európai Unió legerősebb régiójának ünnepe

A Centrope Gála idén a Studio 44-ben került megszervezésre, 2016. november 24-én. Az est moderátora Mag. Dr. Michael Macek üdvözölte a nagyszámú közönséget és megkérte Hajas Gábor bécsi követet nyissa meg az ünnepséget.    

     

A Centrope-régió térsége, amely egykor a vasfüggöny által volt elválasztva, most Közép-Európa legjobban együttműködő, óriási potenciállal rendelkező terület. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a bécsi követ azt a rendezvényt, amit az "Europa" Club, Club Pannonia és a Nemzetközi Duna Filharmonikusok szerveztek.  

     

A rendezvényen felszólalók közt volt még Karl Hanzl, a Komensky Iskolaegyesület elnöke, a Centrope díjat odaítélő alapítvány zsűri elnöke és Smuk András az „Európa” Club elnöke. A közönség megtudhatta azt is, hogy jövőre Magyarország rendezi a Centrope Gálát. A rendezvény sikere a Duna Filharmónia kamarazenekar alapítójának - Katona Ágnesnek is köszönhető, illetve a Club Pannonia vezetőjének – Radda Marikának. Az esemény népszerűsítéséhez az MDE-VUS bécsi magyar diákegyesület is hozzájárult.

        

A Centrope régió négy ország, Ausztria, Csehország, Magyarország és Szlovákia határ menti térségeit öleli fel. Területét Kelet-Ausztria (Alsó-Ausztria, Bécs és Burgenland tartományok), Dél-Morvaország (Jihocesky,  Jihomoravsky  és  Vysocina  régiók),  Nyugat-Magyarország  (Győr-Moson-Sopron  és  Vas megyék), valamint Nyugat-Szlovákia (Bratislava/Pozsony és Trnava/Nagyszombat járások) alkotják.

A négy tagállam közötti együttműködés 2003-ban Kittseeben egy politikai szándéknyilatkozat aláírásával vette kezdetét, amikor a döntéshozók megállapodtak Európa középső régiójának, a Centrope-nak a létrehozásában, fejlesztésében. Az összefogás célja az évtizedekig politikailag széttagolt területek kulturális, ökológiai és gazdasági fejlődésének elősegítése, a társadalmi és a gazdasági potenciál mind teljesebb kiaknázása. A 2004. évi európai uniós bővítés, majd a 2007. évi schengeni csatlakozás is nagyban hozzájárult a határokon átnyúló térség összeolvadásához, ezáltal a közös területi egység további növekedéséhez, versenyképességének fokozásához.(ksh.hu)

________________________   

  

Szöveg: Bogdán Tibor   Fotók: Mészáros Angelika, Katona Réka, Bogdn Tibor

November - December 2016, Bogdán Tibor