Tánc nemzedékeken át – a XVII. THT Bécsben

Két jubileumi év után – 2013-ban 15. alkalommal találkozhattak Bécsben a magyar népzene és néptánc kedvelői, 2014-ben pedig a Napraforgók Táncegyüttes ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját – az idei Táncháztalálkozó gálaműsora a néptánc- és népzenehagyomány generációról generációra történő átörökítésére fektette a hangsúlyt 2015. november 07-én. „Tánc nemzedékeken át”mottóval nagyobb szerepet kaptak a gyerekek illetve az együtt táncoló/zenélő családok. Az idén öt éves gyermektánccsoportunk, a Napraforgócskák, ez alkalommal közös koreográfiában szerepelt a felnőttekkel – Jánosi Attila és Fehér Noémi „Ha megfogom az ördögöt...” című koreográfiájának a gyerekek tánca adta a keretet. A titokzatos cím amúgy csíkszentdomokosi (Felcsík) táncokat takar, kísért Németh Dénes és zenekara. A házigazdákat az őriszigeti 9 éves prímás, Zsótér Pistike követte, aki széki muzsikával örvendtette meg a nagyérdeműt. Utána a Sepsiszentgyörgyi táncos család, Tőkés Zsolt és Edit, valamint kisfiuk Zsoltika és párja Dezső Tündér Ilona előadásában magyarszentbenedeki (Küküllőmente) táncokat láthattunk. Őket Erdély egyik kiemelkedő cigányzenekara, a Szászcsávási banda kísérte, amely egyben a népzene családon belüli átörökítésének egyik legjobb példája. Ez alkalommal a csávási zenészcsalád három tagja, Csányi Sándor és fiai, Mezei Călin és Alin, képviselte a zenekart. Tündér Ilona egyébként nem csak ügyesen táncol, hanem gyönyörűen énekel is. Az országos népdalverseny második helyezettje a bécsi közönségnek is megmutatta mit tud – spontán kalotaszegi dalokat énekelt a színpadon. Két további családi produkció alatt a közönség szatmári és kalotaszegi táncokban gyönyörködhetett. Az előbbieket Kovács Norbert „Cimbi” és fia Gábor utatták be Tóth Almával. Utóbbiakat a mérai hagyományőrző pár, Muszka György és Ilonka előadásában csodálhattuk meg, akik lányukkal, Boglárkával léptek színpadra. A két produkció között a vendégek igazi premiernek lehettek szem- és fültanúi, hiszen a Napraforgók frissen alakult énekcsoportjának első fellépését láthatták a színpadon. A Dalraforgóknak őrkői cigány dalokkal sikerült feleleveníteniük a Kommandói Cigányfolklórtábor hangulatát, amelyen az együttes néhány tagja augusztusban vett részt. Szintén a nyári tábort idézte a gálaműsor záró száma, melyet Szászcsávási táncok címen Daru Zsolt, Németh Zsuzsanna valamint Tőkés Zsolt és Edit állítottak össze. A Napraforgók Táncegyüttest és a Tőkés családot (beleszámítva természetesen Dezső Tündér Ilonát) a Szászcsávási banda és a Dűvő zenekar kísérte egy fergeteges közös produkcióban. A gálaműsor előtt meg után a Táncháztalálkozó látogatóié volt a főszerep. A gyerek- majd felnőtttáncház alatt élőzenére és hivatásos táncosok, táncpedagógusok instrukciói szerint lehetett elsajátítani egy-egy tánc alapjait illetve bővíteni a már meglévő figuratárat. Ezen kívül – idén először – a bécsi második kerület járókelőit is megleptük egy „flashmob”-bal dél körül a Karmelitermarkton. A THT jó hangulatához nagyban hozzájárultak a büfében árult finomságok is, melyek beszerzését és árusítását tánccsoportunk oszlopos tagja, Mizsei Richárd, szervezte meg jó pár Napraforgós táncos és barátaink segítségével. A mulatás hajnali egyig tartott – reméljük, hogy vendégeink fáradtan, de elégedetten indultak haza!  

November - December 2015., Júlia Németh - Napraforgók