Adventi készülődés az Amapedben

November 20-án, pénteken délután lelkes kis csapat gyűlt össze az Amaped nagytermében, hogy az adventi időszak nyitányaként együtt alkossanak. Vidám beszélgetés közepette szebbnél-szebb adventi koszorúk készültek, hagyományos alapanyagok felhasználásával.
Az advent szó jelentése „eljövetel”, és a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza, VII. Gergely pápa volt, aki meghatározta az adventi vasárnapok számát. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. 
A 19–20. század óta szokás adventkor koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyekből minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. Ezeket a gyertyákat gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, öröm, szeretet. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:

Az ünnepet a várakozás, és a készülődés szeretteink, barátaink körében csak még teljesebbé, még szebbé varázsolja. Készítsenek Önök is adventi koszorút, és ha fényképes beszámolónkban valamelyik elkészült remek megnyeri a tetszésüket, megvásárolhatják az Amaped irodájában, a (cím). Ha csak néhány perce van most az ünnepre gondolni, szeretettel biztatjuk a Négy gyertya története című kis írás elolvasására: A négy gyertya története
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a
csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek. 
Azt mondta az első :- ÉN VAGYOK A BÉKE!  De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni. Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra. 
A második azt mondta: - ÉN VAGYOK A HIT! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. 
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: - ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. Ezzel ki is aludt. 
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. - ÉN VAGYOK A REMÉNY! 
A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit. 
Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény!
Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a Hit, Remény,Szeretet és Béke lángját!  

November - December 2015., Miklós Tünde