Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Kerekasztal riportsorozat  a tagszervezeti vezetőkkel: Kilyénfalvi Gábor – Délibáb

Kerekasztal riportsorozat a tagszervezeti vezetőkkel: Kilyénfalvi Gábor – Délibáb

A szegedi születésű Kilyénfalvi Gábor eredetileg kézilabda, kosárbda vagy testnevelő edző szeretett volna lenni, végül édesanyja javaslatára lett hegedűkészítő. 14 évig  hegedült majd érettségi után   az akadémiára  hegedükészitömühelyébe jelentkezett, ahová 10-ből két embert választottak be, ebből egyik helyen Gábort. Egy maximalista idős mester, „ Lakatos Feri bácsi” mellé került, aki sosem dicsért, mégis Gábort olyan kiválónak tartotta, hogy amikor az Operaház hegedűkészítőt keresett, Gábort ajánlotta be. A hegedűkészítés és Kilyénfalvi Gábor Bécsbe kerülése szorosan összefügg, hiszen egy véletlennek köszönhető, hogy egyszer Svájcból hazafelé tartva éppen egy hegedűkészítő üzlete előtt álltak meg Bécsben, ahová pont kerestek hegedűkészítőt. Gábor három próbanapot kapott, de már az első napon felvették a munkára. Így kezdődött el Gábor kapcsolata Ausztriával, Béccsel. Kezdetben gyakornok, majd alkalmazottként dolgozott, mint hegedűkészítő egészen 1987 szeptemberéig.1987 és 1988 között hazautazott Magyarországra, megházasodott és családot alapított. A sors viszont ismét Ausztriába hozta őket, Zwettl városába, ahol felesége Kati hegedűs állást kapott. Ebben a kicsi és barátságos városban, melyet Gábor mai napig második otthonának tekint,  14 gyönyörű évett  töltött sporttal, énekléssel a helyi kórusban, Gábor tagja volt a helyi színtársulatnak 10 évadon keresztül sőt még templomi restaurátorként is tevékenykedett.  Már kicsi korától szeretett volna néptáncolni, mert az iskolában látta a néptánc próbákat, ami nagyon vonzotta, de ezzel egy időben neki mindig zeneórája volt, édesanyja pedig igazgatóként nem engedte, hogy a zenét abbahagyja. Kamasz korában újra megpróbált a néptánc felé közeledni, de heti    7 zenei óra mellett még különféle edzésekre járt, mivel a testnevelésire szeretett volna jelentkezni, így plusz  7 (atlétika, stb.) edzés, valamint szertorna mellett már nem maradt idő a néptáncra. Gábor a magyar kultúrát elsőként 2000-ben közvetítette osztrák helyszínen, amikor is Zwettl 800 éves fennállásának ünnepe volt, melyre Gábor a helyi kultúrfőnöktől kért helyet, hogy egy egy hetes „1000 éves Magyarország” projektet megvalósíthasson. Szerette volna bemutani ,hogy a „felületes“ csikós – gulyás – fokos klisén  túl még milyen  szellemi kultúrális , temészeti gazdagság  rejlik Magyarországban.  Gábor minden követ megmozgatott a nagykövetségtől a Collegium Hungaricumig, hogy biztosítani tudjon néptáncosokat, népzenészeket, kézműveseket, filmeket, könyveket, sőt Párizsból a magyarországi feltalálók Nobel díjasok  kiállítást is elhozták. Szinte minden helyi üzletet végigjárt, hogy szponzorokat és támogatási pénzt gyűjtsön a rendezvényre. Szerzett mesterszakácsokat Szegedről, jazz zenészeket és egy budapesti  kórust is -ahol korábban maga is 10 évig énekelt- akik előadásukkal gazdagították a rendezvényt, továbbá a Zwack-tól 150 üveg bort is küldtek. A néptánccal itt ismét kapcsolatba került Gábor, hiszen a fellépő Ajka Padragkút néptáncegyüttessel nagyon szoros barátság és további együttműködések sora alakult ki. Kovács Norbert Cimbivel,  az együttes akkori vezetőjével  későbbiekben egymást segítették különféle, már hagyománnyá lett magyar rendezvényeken.  2004 – ben, az Európai Unióba való csatlakozás évében már egész Niederösterreich-ra kiterjedően egy ugyanilyen magyar hét valósult meg 4 helyszínnel (Bécs, St Pölten, Zwettl, Traismauer) Minden helyszínen érdekes programok várták a közönséget, az Ifjúzenebarátok  kórusa Ugrin Gábor karnagy vezetésével  3 helyen is énekelt. A rendezvény központja Sankt Pöltenben volt, ahol autentikus cigányzenétől kezdve, jazz és komolyzenei koncertek és magyar filmbemutatók voltak. A különféle különleges magyar ételek mint pl , paprikás csirke, gulyás- és krumplileves, lángos valamint hortobágyipalacsinta is szerepelt a kétnyelvű étlapon. Külön erre a rendezvényre az üzletek magyar kirakatokkal könyvekkel, turisztikaivonatkozású  kiadványokkal készültek, nagy felfedezőink és Nobel-díjasaink egy helyi ifjusági centrumban kerültek bemutatásra . 2008 – ban „Acht Ungarn” címmel ismét egy 8 napos magyar fesztivál került megrendezésre Kilyénfalvi Gábor szervezésében St Pöltenben. A Collegium Hungaricum  a Nagykövetség, valamint a zenész – táncos- képzőművészbarátok  ismét sokat segítettek, hogy létrejöjjön egy nagyon magas szivonalú rendezvény. Fellépett a veszprémi Gizella Nőikar, szellemi fogyatékosok zenekara,  Haydn  Barytontrió Budapest , Lantos Zoltán , Juhász Gábor  duó jazz zenészek az APTE néptáncosai, Flare Beas és a Tükrös zenekar  is. 2000-ben Gábor ismét közelebb került a néptánchoz, 2002-ben pedig már eljárogatott táncolni a Collegium Hungaricumba, hogy a tánc mellett magyar hangot is halljon. De az igazi áttörés 2004-ben volt, amikor is Fritz Oberhofer a Délibáb  akkori müvészeti vezetője , egy szórólapot adott a kezébe, havi egy alkalommal néptánc tanulás az alapoktól címmel. Gábor számára innentől kezdve igazi szerelemmé vált a néptánc, melynek nagyobbik fia, Áron is áldozatául esett, aki mai napig kiváló táncosa a Délibáb  együttesnek. Három gyermeke közül  Àgnes a legidősebb, képzőművész idén diplomázott Bécsben , de zenél a a Paradicso együttes bőgőse nagyon tehetséges muzsikus , Àron érettségi előtt áll  és a tánccsoprt tagja , Botond aki most három és fél éves szintén  nagyon szereti a népzenét, énekel,  táncol, de még csak otthon.  Àgi,  Botond anyukája  az AMAPEDnél  foglakozik gyerekekkel előkészítő órákat és kézműves foglakozásokat tartva, szintén táncol a szombathelyi Szökős táncosa volt és most már a Délibábon belül ápolja a néptáncos hagyományokat,  illetve október óta   a Délibáb gyermekcsoportját vezeti nagyon nagy szeretettel. A Délibáb Néptánc Egyesület Helmut Windhager és Fritz Oberhofer vezetésével újra elindult  a  90-es évek végére ők ketten és a táncosok  hatalmas elánnal, odaadással és idealizmussal tartották fenn az egyesületet. Maga a Délibáb, 1947 óta létezik, Sportegyesületként indult és mára Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb lett belőle. Az utókorra maradt eredeti felvidéki és erdélyi, matyó és kalocsai viseletek pedig Fritz gyüjtőszenvedélyének köszönhetőek, aki  sajnos váratlanul súlyosan megbetegedett, így kereste utódját a Délibáb vezetéséhez és Helmut segítéséhez.  Csik Mártit, Acsai Erzsit és Gábort kérte fel erre a feladatra, akiknek – Fritz hirtelen sajnálatos halála végett – 2012-ben minden hirtelen a nyakukba szakadt. 2010-2014 ig   Márti és Gábor fokozatosan átvette a csoportot és az akkori 8-10 főből mára már egy közel 30 fős csapatot hoztak létre. A próbák hetente kétszer vannak, rendszeresek és kötelezőek. Évente legalább két új koreográfiát tanulnak saját profi koreográfussal, Török Sándorral, aki egyben tanáruk is, néha pedig külsős vendég koreográfusokkal  Furik Rita, Ónodi Béla, Kovács Norbert Cimbi igyekeznek a Délibáb színvonalát egyre magasabbra emelni és  repertoárját változatosabbá tenni. A táncokhoz tartozó viseletek beszerzéséhez  az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala a magyar állam KIM, és korábban a Bethlen Gábor   Alap is nagyban hozzájárult és segített. Szoros együttműködés alakult ki az elmúlt években az Europa Club, AMAPED,  Club Pannonia,  Bécsi Magyar Munkás Egyesület, és számos magyar szervezet között. A tánccsoport  az elmúlt években ausztrián kívül még felépett a Vajdaságban, Felvidéken, Németországban és természetesen Magyarország számos településén is  például Kiscsöszi Pajta Fesztivál, Somlóhangja Fesztivál, Budapesti Táncháztalálkozó, mindenmagyarok táncán, és még számos helyen. Gábor miközben  szervezi   a csoportot ügyeit ,  aktív táncosa is egyben a Délibábnak. Jelenleg a Kultúregyesület égisze alatt működik a Délibáb néptánccsoport, a Bécsi Banda zenekar, Tarka-Barka népdalkör, a Szivárvány gyermektánccsoport, a Rézsarkantyú citerazenekar és a GodArt modern tánccsoport.  Egy éveben 3 nagy rendezvénye van a Délibábnak: egy tavaszi önálló rendezvény, melyen csak a Délibáb együttes lép fel; a Wiener Vielfalt, ahol számos meghívott vendégtáncos, együttes és zenész között lép fel a házigazda Délibáb; valamint a novemberben megrendezésre kerülő nagyszabású Délibáb Gálaest. Az egyesület  minden kedves táncolni , énekelni, zenélni vágyót gyereket és felnőttet  szeretettel vár. Az elérehetőségek a www.wukv.at honlapon  találhatók  illetve a facebookon a  Délibáb oldalán is.  Kilyénfalvi Gábort még  a www.geigenbauer.at honlapon  keresztül  is el lehet érni.
Kapcsolódó Cikkek