Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Közös nótázás a lugasban

Közös nótázás a lugasban

A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Pannon Kulináris sorozatában ezúttal nemcsak a magyaros ízek, hanem a magyar népdalok is a középpontban álltak. Május 11-én az „Alsóőri híres utca…“ mottóval Szabó Ernő bácsi kedvenc dalait énekelték együtt a vendégek a múzeum lugasában.

Szabó Ernő, az Alsóőri Otthon Egyesület alapítója és elnöke rengeteg népdalt tud, sok le sincs jegyezve, sokhoz kottája sincsen. Ha egyszer elkezd énekelni, kifogyhatatlan a repertoárja. „Ezt tudtuk róla itt az Őrvidéken és régóta terveztük, hogy szeretnénk egy kellemes délutánt vele eltölteni. Amíg ő nótázik, addig itt fől a bográcsgulyás, de tepertős pogácsa és sóskifli is került az asztalokra“, mondta el Seper Mariann szervező, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület alelnöke.

A Pannon Kulináris sorozatot 2011-ben indította a BMKE, mely nagyon gyorsan vált sikeres, közkedvelt rendezvénysorozattá és elmaradhatatlan részét alkotja a kultúregyesület programjainak. „Nagyon sokszor főztünk már, befőztünk, sütöttünk itt helyben, meghívtuk a horvátokat, romákat is, hogy mutassák be konyhájukat. Ismételni nem akartunk, ezért újabb ötleteket kerestünk. Össze szerettük volna kötni a kultúrát és a gasztronómiát is, de ebben az évben kirándulást is tervezünk majd“, tette hozzá Seper Mariann.

     

     

Prascsaics Carmen, a BMKE munkatársa és egyben a Csörge Népzenekar oszlopos tagja vállalta el a feladatot, hogy Szabó bácsival kiválogat egy pár kedvenc dalt, lejegyzi és megpróbál kottát is írni hozzá. Ezeket egy kis nótásfüzetben kinyomtatták, melyet minden vendég kézbe kapott, így mindenki együtt énekelhetett a házigazdával.

A délután folyamán megtelt a múzeumház udvara, érkeztek vendégek Felsőőrből, Őriszigetről, Szombathelyről, együtt énekeltek fiatalok, idősek, Villányi Eszter harmonikán kísérte Ernő bácsit. A rendezvényt megtisztelte Ilyés Márton, a Burgenlandi Népdalegyesület/Burgenländisches Volksliedwerk elnökhelyettese is.

A magyaros gulyás bográcsban készült, Ungersböck-Kappel Eva magyar recept és jó tippek alapján készítette.

A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület a 2019-es évre egy „Pannon Kulináris sorozat“ programfüzetet is kiadott, még három kulináris program vár idén az ínyencekre: szeptemberben családi kirándulást indítanak a soproni Harrer Csokoládéműhelybe, ősszel Alsóőrben tartanak gyógynövénytúrát Liszt Eveline vezetésével, november végén pedig már az ünnepekre készülve borkóstolóra hívnak.

ORF

Kapcsolódó Cikkek