Napraforgócskák és Napraforgók UP a 10. Nemzetközi Gyermekfesztiválon

Április 28-án 10. alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Gyermekfesztivál Bécsben, az Interkulturelle Initiative (IKI) Wien szervezésében. A főszervezők, Ismet Mehmedović és Irene Begović idén nagyot álmodtak: a fesztivált több bécsi helyszínen, de egyidőben akarták lebonyolítani, hogy minél több járókelő találkozhasson a Bécsben néptáncoló, származási országuk kultúráját ápoló gyerekekkel. Így szombaton 12 és 16 óra között népzene csendült fel a Karlsplatzon, az Elterleinplatzon, a 21. kerületi Am Spitzen, a Q19 és az Auhofcenter bevásárlóközpontokban, a Viktor-Adler-Platzon valamint a Rochusmarkton, ahol a spontán összegyűlt közönség 13 ország – köztük például Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, India, Kína, Kolumbia, Makedónia valamint Szerbia – táncaiban és persze viseleteiben gyönyörködhetett.

A fesztiválon a Napraforgók Egyesület gyermek- és ifjúsági tánccsoportai, a Napraforgócskák és a Napraforgók Utánpótlás Csoport képviselték a magyar népi kultúrát. Tánc- és énektudásukat a 3. kerületi Rochusmarkton mutatták be a szép számmal érkező közönségnek, ahol egyesületünk vállalta a műsor technikai előkészítését és lebonyolítását.  

A programot török zenészek kezdték az Aşkin és Coşkun testvérpár vezetésével, majd az orosz Kalinka tánccsoport két legfiatalabb táncoslánya mutatott be egy pörgős cigánytáncot. Tőlük vették át a 4-8 éves Napraforgócskák a színpadul szolgáló macskakövet, amelyen hagyományos népi játékokat és felcsíki táncokat adtak elő. Utóbbiakba a Napraforgók UP táncosai is bekapcsolódtak, majd fergeteges mezőkövesdi matyó táncokkal zárták az előadást. A fellépéseket követően a közönség is megtanulhatott néhány felcsíki lépést.

A magyar tánccsoportokat a görög I Parea táncosai követték. Négy különböző táncot mutattak be, majd ők is bevonták a közönséget egy közös körtáncba. A fesztivál 3. kerületi helyszínén végül három bangladesi szólótáncos zárta a műsort: Labiba, Moon és Prima lendületes táncaikkal és színes ruháikkal kápráztatták el az érdeklődőket.

Nagyon örülünk, hogy részei lehettünk ennek a nagyszabású rendezvénynek, és büszkék vagyunk lelkesen táncoló-énekelő gyerekeinkre, akik a hosszú hétvége ellenére is nagy létszámban képviselték Magyarországot a 10. Nemzetközi Gyermekfesztiválon!

 

Március-Május 2018,