Huszárlovas zarándoklat indult Bécsből

A Szent Anna Lovas Zarándoklat tagjait április 22-én vasárnap fogadták Bécsben. A lovasok a bécsi Szent Anna templom ereklyéjétől egészen a budapesti Szent Anna-réti kápolnáig lovagoltak.

A zarándoklatot a Mátyás király emlékév jegyében is tartották, de emléket állítottak Sándor Móric grófnak is, akit a legendák az ördöglovasként említenek. Az ő útvonalát lovagolták a résztvevők, az út mintegy 250 km hosszú.

A zarándokokkal vasárnap délelőtt 10.30-tól lehetett találkozni Bécsben, a német lovagrend belvárosi temploma előtt. A magyar szentmisén felszentelték a zarándokok zászlaját, amelyet Wittner Mária, a zarándoklat védnöke adott át. Délután 2 órakor a Szent Anna templomban, (Annagasse 3b, 1010 Bécs) áldásban részesültek a zarándokok Szent Anna jobb kezének ereklyéjével.

16 órakor az AMAPED központjában (Mariahilfersstrasse 1c, 1060 Bécs) ünnepi műsorral köszöntötték a zarándokokat. Köszöntőt mondott Bóta Zsolt, követ és Wittner Mária. Az ünnepségen fellépett Urbanecz-Víg Margit, közreműködtek a bécsi magyar iskola diákjai és a Barka Népdalkör is.

A zarándoklat lényegéről Chemez Farkas és Bencze István számolt be. A program állófogadással zárult.

ORF

 

Március-Május 2018,