Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala

A Szentföldön kirándult az „Europa”-Club

Izraelbe látogatott áprilisban az „Europa”-Club tagsága. A résztvevők egy hetet töltöttek a Közel-Keleten, végigjárták többek közt a „Via Dolorosát”, megmártóztak a Jordán vízében is, de Izraelben élő magyarokkal is találkoztak.

„Hihetetlen gazdag út volt, ide vallástól függetlenül mindenkinek el kell mennie”, emlékezett vissza Smuk András, az „Europa”-Club elnöke:

 „A kultúrák hihetetlen összhangjának voltunk tanúi Izraelben: az ókori görög és római kor maradványai, azután a keresztes lovagok korának várai, az arab és oszmán valamint a zsidó-keresztény korszakok, mindnek ott van a saját öröksége, amelyek a városok csodás részei”, tette hozzá az elnök.

A magyar kirándulócsoport elsősorban a keresztény kötődésű helyszíneket látogatta meg: jártak a betlehemi Születés templománál, Jeruzsálemben pedig mások mellett a Siratófalat és a Szent Sír templomot is megtekintették.

Jeruzsálem mellett Jerikót, Tiberiast és a Sion-hegyet is megtekintették. Bejárták a Jordán folyó, a Holt tenger és a Genezáreti tó vidékét.

A csoport Netanjában helyi magyarokkal is találkozott, akikkel a helyi magyar kulturális életről és életmódjukról beszélgettek.

Az „Europa”-Club következő külföldi utazásán Firenze és Toszkána magyar emlékeit fedezi majd fel.

ORF

Kapcsolódó Cikkek