Reha György előadása a Székesfehérvári Egyházmegye kortárs művészeti tevékenységéről

Számos érdeklődőt vonzott Reha György előadása a Székesfehérvári Egyházmegye kortárs művészeti tevékenységéről a bécsi Collegium Hungaricumban, mely az „Europa”-Club által 2016. március 31-én lett megrendezve. Reha György, akiről kevesen tudták, hogy 2011 óta a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményét vezeti, már évtizedek óta tagja az „Europa”-Clubnak. Elsőként Smuk András, az „Europa”-Club elnöke köszöntötte az érdeklődőket, majd átadta a szót Reha Györgynek, aki bevezetőjében fényképes összeállítások segítségével számolt be fiatalkori tevékenységéről, amikor a budapesti Toldi mozi galériáját vezette: www.toldigaleria.hu

Ezután a Székesfehérvári Egyházmegye filmstúdiója által készített filmek levetítésével az egyházmegye tevékenységét mutatta be a kortárs képzőművészekkel folyamatosan gazdagodó kapcsolatának tükrében. Ezek a rövid filmes összefoglalók bemutatták az elmúlt évek kiállításait, ahol Aknay János és Somogyi Győző Kossuth-díjas művészek mellett Jovián György és Kárpáti Tamás festőművészek, továbbá Rabóczky Judit Rita és Szmrecsányi Boldizsár (Boldi) szobrászművészek  alkotásait láthatták az érdeklődők. Spányi Antal megyés püspök videoüzenete nagy tetszést aratott az előadás végén, aki üzenetében ezúton meghívta a jelenlévőket szeptember 17-ére, amikor az erdélyi Szovátán élő Kuti Dénes festőművész munkáit állítják ki a Székesfehérvári Egyházmegye  Kortárs Művészeti Gyűjteménye következő rendezvényén.  Az előadás után büfé várta a vendégeket, amely kiváló alkalom volt a kortárs művészetekről való további eszmecserére. 

Március - Április 2016., Keller Rita