A Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb tánccsoportja az Országos Táncháztalálkozón

Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb tánccsoportja immár hatodik alkalommal vett részt a 36. Magyar Országos Táncháztalálkozón és Kirakodóvásáron, Budapesten. A „Minden magyarok tánca” programra meghívást kaptak, melyet Kovács Norbert Cimbi (Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület) és Berán István (Táncház Egyesület) szervezett. Az idén Dél-Amerika magyar táncosai voltak az esemény díszvendégi. A Délibáb tánccsoport vezetője Kilyénfalvi Gábor elmondta, hogy az idei 200 fős fellépő 10%-át ők tettek ki. A negyven fős Dél-Amerikai csoport idén nagyobb teret kapott, így ők táncoltak szatmárit, a műsor első felében. A program második felében a világ minden tájáról érkezett magyarok táncoltak. A fiuk az elején ritka és sűrű magyar táncot járták, melyen a Délibábot Kilyénfalvi Áron és Murányi Nándor képviselte táncával. Következett az őszcsoport tánca, melyben palatkait táncoltak.

A „Minden magyarok tánca” programmal a szervezők szeretnék megtisztelni azokat, akik hazájuktól távol is nagy lelkesedéssel gondozzák a magyar népihagyományt. Maga a Táncháztalálkozó kiváló lehetőség a népzene és tánc világában tevékenykedőknek arra, hogy találkozzanak, ismerkedjenek és közösen szervezzenek tánctáborokat, táncházakat, zenei produkciókat. Az idelátogatóknak lehetőségük adódott a tánctanulásra, vásárolni a kirakodóvásáron a kézművet termékekből, hangszerekből és zenei hanghordozókból, mellett kóstolókon vehettek részt.

A Délibáb Tánccsoport, Kilyénfalvi Gábor vezetésével, már elkezdte felkészülését az októberben megszervezendő 70 éves jubileumára. Ennek érdekében nyárra tánctábort szervez Kiscsőszön július 19-23. között.

      

      

      

Május - Június 2017, Bogdán Tibor