8. Bécsi Gulyásfesztivál - beszélgetés Kancsár-Virág Erikával az előkészületekről

Idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a méltán híres Bécsi Gulyásfesztivál. A főszervező ezúttal is a Bécsi Magyar Munkás Egyesület (BMME). Kancsár-Virág Erikánál, az egyesület elnökénél érdeklődtem a rendezvény előkészületeiről.

A rendezvény előkészületei rendben zajlanak. Megtörtént a versenyző főzőcsoportok jelentkezése. Idén 43 csoportnak tudunk helyet biztosítani.

Milyen területekről jelentkeztek csoportok?

Örömünkre, a gasztronómiai vetélkedőre sok helyről érkeztek nevezések. Jönnek Vajdaságból, Magyarországról és elég szép számban innen Ausztriából is.

Vannak visszatérő versenyzők?

A fesztiválnak vannak rajongói, akik visszajárnak. A főzőversenyre tizenhárom csoport már visszatérő csoportnak számít. Februárban elhunyt Balogh Lajos a Viharsarki betyárok oszlopos tagja. A felesége úgy döntött,  hogy idén is velünk tart a csoportjával.

A helyszínnel kapcsolatosan vannak-e változások?

Úgy mint tavaly, idén is a Donauparkban lesz meg tartva. A versenyzők korán reggel érkeznek, de 10 órától már lehet főzni.

Mire számíthatnak még az odaérkező érdeklődők, a főzőversenyen kívül?

A program 12:30-kor kezdődik. Színes zenei programmal készültünk. Indítunk a bécsi Napraforgó Táncegyüttes gyermek csoportjával, majd folytatják más együttesek, mint például a Fokos zenekarral Óbecséről; a szabadkai Népkörből a Róna táncegyüttes; a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület - Csörge Népzenei Együttese; énekelnek a Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb tagjai és citerázik a Rézsarkantyú Citerazenekar; táncházzal folytatjuk, illetve utána a RicMarDen-Band 21 óráig szórakoztatja a vendégeket.

Egy ekkora program támogatók nélkül nem kivitelezhető. Kik álltak mellétek?

Támogatást kapunk a Bundeskanzleramt-tól, továbbá, segít a Bezirksvorstehung 22. (ők biztosítják a helyszínül szolgáló Donauparkot), a fát a Schottenstift szolgáltatja, a húst a Nemetz-Fleisch biztosítja. Mellénk állt még a Wirtschaftskammer Wien, a Casinos Austria, a Kotanyi és a Mautner Markhof.

Vendégeink lesznek a Bécsi Magyar Nagykövetségről, illetve várjuk az ORF Burgenlandot és az MTVA – Kárpát Expressz műsora.

A 8. Bécsi Gulyásfesztiválon az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala idén is szívesen részt fog venni.

 

Május-Június 2017, Bogdán Tibor