Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
“Szállj sólyom szárnyán…” – koncert

“Szállj sólyom szárnyán…” – koncert

Az „Europa”-Club és az Amaped: Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének közös szervezésében akusztikus koncertre került sor a Collegium Hungaricumban „Szállj sólyom  szárnyán” címmel. A fellépő felvidéki zenészek: Vadkerti Imre, Sipos Dávid és Zsapka Attila megzenésített magyar verseket és örökzöld slágereket adtak elő a bécsi közönségnek. A Felvidékről érkező előadóművészek olyan ismert dalokat válogattak repertoárjukba, melyek a bécsi közönség számára is ismerősek voltak. A trió tagjai külön-külön is koncerteznek, hiszen szóló karrierjüket is építik már hosszú évek óta. Vadkerti Imre a Kormorán együttes szólóénekese 2011 óta, valamint a komáromi  magyar Lovas Színház előadója is már hosszú évek óta. 2014 júniusában megjelent első szólóalbuma Sólyom szárnyán címmel. A művész 2008-ban a Társulat című televíziós szereplőválogatáson elnyerte Koppány szerepét az István, a király című rockopera huszonöt éves jubileumi előadásában. Az előadássorozatban nyújtott emlékezetes  alakítása révén széles körű ismertséget szerzett a Kárpát-medencében és a tengerentúlon is. Előadóművészként számos helyen fellép Európában és a tengerentúlon is, művészetével hozzájárulva a magyarságtudat erősítéséhez. Zsapka Attila verséneklőnek a „Szállj sólyom szárnyán” című formáció mellett számos önálló estje is van, hiszen ő az egyedinek számító „Kor-Zár” verséneklő együttes alapító tagja, valamint a komáromi Magyar Lovas Színház előadójaként is számos darabban szerepel. A „Szállj sólyom szárnyán” című koncerten Sipos Dávid szaxofonon működött közre. 

 

Kapcsolódó Cikkek