Interjú Helmut Windhagerrel, a Bécsi Magyar Kultúregyesület elnökével

Az én személyes kapcsolatom ezekkel úgy kezdődött, hogy első feleségemet, aki magyar volt, egy keszthelyi kiránduláson ismeretem meg. Ez 1966-ban volt. Rajta keresztül lettem a Magyar Munkásegyesület tagja, amely a legidősebb magyar egyesület Ausztriában. 
Együtt jártunk rendszeresen a Munkásegyesület által a Collegium Hungaricumban tartott klubestekre. Kezdetben véleménykülönbségek adódtak a tekintetben, hogy engem, lévén, hogy nem beszélek magyarul, felvegyenek-e az egyesületbe. Apósom és néhány elnökségi tag valamint az elnök támogatása révén mégis tag lettem. És a mai napig tag vagyok. 
Az egyik klubest alkalmával lehetőségem volt a CH színháztermében az akkori a 'Szabadság' nevű bécsi magyar Sport- és Kultúregyesület néptánccsoportját próba közben látni. Annyire elbűvöltek a mozdulataik, a lépéseik és a zenéjük, hogy én is feltétlenül meg akartam tanulni      néptáncolni. Így kezdett el kialakulni bennem a magyar néptánc és annak zenéje ill. kultúrája iránti vonzalom. 

A CH különféle egyesületeknek adott otthont. Már akkoriban táncoltak az egyes egyesületek tagjai a tánccsoportban.
Az Ausztriai Független Magyar Egyesületek Ernyőszervezetének megalapítása után (1983) a tánccsoport mint az ernyőszervezet minden egyesületének közös csoportjaként működött tovább. 
Ebben az időben hívtak meg minket jó néhány alkalommal tánctáborokba és más rendezvényekre, például az Anyanyelvi Konferenciára. Ezeken olyan tánccsoportok vettek részt, amelyek a világ minden tájáról érkeztek. Egy alkalommal egy hosszabb turnét is csináltunk Magyarország különböző városain keresztül. Ezek révén nagyon sokat tanultunk és csodálatus élményekre tettünk szert. 
Kezdetben Burián Lucia asszony és a feleségem, Theresia Windhager vezette a csoportot. Néhányak kérésére létrehoztak egy gyerektánccsoportot is, amely évről-évre nagyobb lett.
Kétszer egy évben csütörtöktől vasárnapig egy koreográfusnő jött Magyarországról hozzánk, akivel új táncokat tanultunk be. Akkoriban a táncok tulajdonképpen színpadi bemutatók voltak, ami azt jelentette, hogy teljesen szemben álltunk a publikummal.
Sajnos egészségügyi okokból nem tudta folytatni a csoport vezetését Burián asszony, ezért azt a feleségem és én vettünk át tőle.
Egyébként a nyolcvanas évekre esik a tánccsoport egyik virágkora. Akkoriban kb. 25 fő tartozott a csoporthoz. Ehhez jött még 25 gyerek két korcsoport szerint felosztott csapatban. Tucatnyi fellépésünk volt ezekben az években, mindenekelőtt Ausztriában, de különböző magyarországi fesztiválokon is valamint Brémában, Karlsruhéban és a vajdasági Adán.
A nyolcvanas évek végén kezdődött el a táncházmozgalom. Ekkoriban lett Fritz Oberhofer tagja a tánccsoportnak. Egy bál megnyitóján ismerte meg a csoportunkat az egykori Sofia csarnokban, ahol ORF-riporterként volt jelen. Nagyon érdeklödő fiatalember volt, és ő akkor már egy osztrák néptánccsoportban táncolt.
Ő is felfedezte magában a magyar néptánc iránti szeretetet és szerzett Magyarországon egy néptáncdiplomát. Fritz Oberhofer közvetítette nekünk a táncházmozgalmat, amely egy új iránya volt a eredeti népi-paraszti hagyományoknak.

Az utolsó fellépés, amelyen a feleségem és én a gyerektánccsoportot vezettük 1992-ben volt, a Fény a Sötétségben c. műsorban, a Küniglbergi ORF-központban. Sajnos 1993-ban elhunyt a feleségem és akkor én is visszavonultam egy időre. Felmerült a kérdés: ki veszi át a tánccsoportot? Javaslatomra Fritz Oberhofer vette át a vezetését, ő vitte tovább a hagyományt. A CH átépítése miatt a Munkásegyesületnek, a tánccsoportnak és a 'Szabadság' Magyar Sport- és Kultúregyesületnek ki kellett költöznie onnan. Attól kezdve a tánccsoport a a Fabatka Kamara nevű csoporttal gyakorolt tovább a 18. kerületben. Öt évvel később a csoport feloszlott az utánpótlás hiánya miatt. De a csoport tagjai persze továbbra is tartották a kapcsolatot. 
Később egyszer csak felmerült az ötlet, hogy egy találkozót szervezzünk minden korábbi táncos részvételével. Ez a találkozó az 'Unsinn' vendégházban került megrendezésre. Erre valóban minden egyes táncos eljött, akik jelen voltak mindkét tánccsoport (tehát a Munkásegyesület és a 'Szabadság' csoportjainak) alapításánál. 
Még néhány koreográfus Magyarországról és a gyerekcsporthoz köthető szülő is jelen volt. Le voltunk nyűgözve, hogy oly sok egykori tag bukkant fel.
És akkor jött a kezdeményezés. Miért nem táncolunk újra együtt? Ez volt a kezdete a mostani tánccsoportnak.
Majd néhány érdeklődő táncos elkezdett újra együtt gyakorolni. Sikerült a XIII. kerületben egy megfelelő termet találnom az SPÖ kerületi szervezeténél, amelyet mi hetente egyszer ingyen használhattunk.
Fritz Oberhofer, a Szabadság Egyesület vezetőjeként volt akkoriban a mi koreográfusunk és művészeti vezetőnk. Az élénk érdeklődés okán újra létrejött egy gyerektánccsoport is. 
Mivel a XIII. kerületbe való eljutás sokaknak túl hosszú ideig tartott, új gyakorlóterem után kutattunk. Azt a X. kerületben találtuk meg a Szokol Egyesületnél, ami a cseh kultúregyesület volt. Ott azonban terembérletet kellett fizetnünk. Noha az egyesületi tagok már fizették a tagsági díjat és a Kancelláriahivataltól támogatást kaptunk, nagyon nehéz volt az egyesület anyagi helyzete.
Miután a bérleti szerződést a cseh kultúregyesülettel felmondtuk, újra helyiség után kutattunk.
Egyik 10. kerületi elöljárójával, Hermine Mospointner asszonnyal és a kultúrbizottság vezetőjével, Walter Hloch úrral folytatott beszélgetés után kaptuk meg a Jagdgasse 1/b alatt lévő ünnepi termet, és ott is vagyunk a mai napig.
Ezzel egy időben lehetőségünk volt a Munkásegyesület Herzgassén lévő termeiben próbálni. Az intenzív próbák révén nőtt a művészi  színvonal, az egyesület sokszínűsége. Egészen eddig az időpontig nem volt saját egyesületi helyiségünk, olyan, mint amilyen a Munkásegyesületnek volt.
Én azon a véleményen vagyok, hogy minden egyesületnek – mint ahogy egy családnak is – saját otthonra van szüksége. A Favoriten-i kerületi elöljáróktól tudtam meg, hogy Bécs városa saját oldalán helyiségeket kínál bérlésre. Három évig tartó keresés után találtunk végül egy pénzügyi szempontból alkalmas helyet. 
Időközben Fritz Oberhofer és én Dr. Christa Achleitner und Bettina Neumeister asszonyokkal a Kancelláriahivatalban a bérleti és rezsiköltségeink átvételét illetően folyamatosan párbeszédet folytattunk, amely eredményre vezett.

Pontosan. 2003. augusztus 23-án az egyesületet, 'Délibáb' Bécsi Magyar Kultúregyesületre neveztük át. Fritz Oberhofer kívánságára  (ő akkoriban a Szabadság Sport- és Kultúregyesület vezetője volt) vettem át én 2000-ben az egyesület vezetését. Fritz Oberhofer maradt továbbra is a művészeti vezetőnk. Sajnos ő 2012-ben elhunyt. Utódja Kilyénfalvi Gábor lett, aki szívvel – lélekkel fejti ki nagyszerű tevékenységét az egyesület szellemében. Az új helyiséget, amit mi a Kennergasse 10 alatt találtunk (a bejárat a Staudiglgasse felől van), alaposan renoválnunk kellett a Kancelláriahivatal részleges anyagi segítségével, hiszen az egy régi pinceborozó volt. Hónapokon át dolgoztunk rajta. Ez most a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület otthona. Jelenleg az egyesületi heliységben a rendszeres megbeszéléseink mellett a gyerekcsoport táncpróbái zajlanak ott, amelyeket Piszker Ágnes asszony vezet nagy sikerrel. Továbbá a csoportjaink is, pl. a citeracsoport, a kórus és a modern tánccsoport is használja a helyiséget.

Igen.

Szeretném látni, hogy a magyar kultúrát tovább ápolja az egyesületünk. Ez elsősorban az egyesület tevékénységének megtartását jelenti, valamint az utánpótlás gondozását a magyar nyelv, kultúra és tánc terén. Persze nagyszerű lenne minél több kétnyelvű (!) óvoda és iskola, amelyek egészen az érettségiig segítik el a tanulókat, az igény ezekre megvan. És egy saját magyar kultúrház színházteremmel. Ebben a házban helyiségeket kellene biztosítani a magyar egyesületeknek. Mindezt diáklakások és egy étterem tudná kiegészíteni. A CH egykori átépítése miatt az álmom az ott meglévő helyiségekben sajnos nem valósulhatna meg. A bécsi magyar egyesületek jövője attól függ, hogy van a megfelelő épület a számukra. A mi egyesületünk jövőjét pedig csak akkor tudjuk hosszútávon biztosítani, ha továbbra is támogatásokat kapunk.

Több kedvenc táncom van, ezek többek között a szatmári, a huszárverbunkos, a mezőségi és a kalotaszegi táncok.

Természetesen a magyar néptánc, de szeretek tevékenykedni az egyesületünkben is. Három évvel ezelőtt felhagytam a néptánccal. (Helmut 71 éves – a szerk.) A második hobbim a kertem.
Végül még egy lényeges dolgot szeretnék mondani: nagyon fontos, hogy a magyar rendezvények és az azokról szóló információkat mind magyar mind német nyelven meghírdessék, ahogy azt más egyesületekben is teszik (pl. a horvát kultúregyesületben). Sok olyan ember van, aki magyar származású vagy érdeklődik a magyar kultúra iránt, de nem beszél magyarul. Egyszer megkérdezték tőlem egy interjúban: kicsoda Ön, amikor „magyarul” táncol? Erre azt feleltem: amikor felhúzom a csizmát és „magyarul” táncolok, akkor magyar vagyok.  

Július - Augusztus 2015, Ale Márió Dániel