AMAPED Nyári vándortábor: Csillebérc

Az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED) immár 9. éve rendezi meg vándortáborát Magyarország különböző tájain, ahol idén Csillebércre esett a választás. A Bécsből érkezett magyar gyerekek 2014. június 30 – július 04-ig Csillebércen a Szabadidő- és Ifjúsági Központban, a csodálatos, tiszta levegőjű, erdős környezetben tölthettek el egy hetet teli színes programokkal természetesen magyar nyelvi fejlesztő feladatokkal megfűszerezve. 21 öt és tizenöt év közötti gyermek vett részt a táborban, akikre négy felügyelő tanár Koleszár Ildikó, Mentsik Szilvia és Sági Zsuzsanna, valamint Keller Rita (bécsi KCSP ösztöndíjas) vigyázott. 
Az egy hetes tábor alatt a gyerekek bejárták a Margit szigetet, megnézték a Mátyás-templomot, a Halász bástyát és az ehhez tartozó mesés budapesti panorámát, a várat, utaztak Budapest különböző tömegközlekedési eszközeivel, továbbá a Budavári Siklóval, kis földalattival és a Magyar Úttörő Szövetség által üzemeltetett Gyermekvasúttal is Csillebércről Hűvösvölgyig. Mindemellett megnézték a Parlament előtti őrségváltást, a Néprajzi múzeum kiállítását, a Hősök terét – ahol a gyerekek megtekinthették honalapítóink és a nagy magyar államférfiak szobrait-, voltak a Fővárosi Állat- és Növénykertben, etettek kacsákat a mellette található tóparton, továbbá megnézték a Vajdahunyad várát is. Mindeközben maradt idő egy fagyizásra a Ruszwurm cukrászdában, vattacukorra, valamint egy hatalmas lángos elfogyasztására is, amire egész héten készültek a gyerekek. A csillebérci kalandpark egy újabb kihívás volt a táborozóknak, melyet szintén nagyon élveztek. A gyerekek egy-egy múzeumi látogatás, illetve budapesti nevezetesség megtekintése alkalmával különböző feladatokat kaptak, főként a magyar nyelvi és történelmi fejlődést egyaránt elősegítő és erősítő feladatokat, melyek a tábor utolsó napján kikérdezésre kerültek, természetesen nagy sikerrel. A magyar nyelvi fejlesztés keretein belül a tábor egyik esős napján a gyerekek egy animációs kis film karaktereit és háttereit rajzolták meg közösen, melyet a tábor néhány gyermekével együtt le is fotóztunk az animációhoz. Mindemellett sor került strandolásra, számháborúra és az utolsó estén egy Ki Mit Tud?-ra is, melyet teljesen a gyerekek szerveztek meg saját kreatív ötletekkel, feladatokkal és előadásokkal, természetesen magyar nyelven. A műsor címe „AMASZTÁR” volt, ahol a moderátor mindenkit felszólított, így valamennyien aktív részesei voltunk az estnek, de láthattunk táncokat és színdarabokat is az este folyamán. 
A tábor teljes ideje alatt a magyar nyelvi fejlesztés kiemelt hangsúlyt kapott, melyet a tábor programjai mellett különböző feladatokkal, játékokkal és beszélgetésekkel tovább erősítettek a pedagógusok. A táborban a gyerekek csak magyarul beszélhettek. 

Július 2014, Keller Rita