Hírek a Bécsi Magyar Munkás Egyesületről

Bécsben, Florisdorfban, a Donaustrase 40-es szám alatt alakult meg 1899. március 5-én a „Florisdorfi Első Magyar Társalgó Egylet”, amely a magyar nyelv és kultúra ápolását, valamint a rászoruló tagok és esetenként családtagjaik anyagi támogatását tűzte ki céljául. Az alapítók a 21. kerületi florisdorfi mozdonygyár munkásai voltak.

Lelkesedésükkel gyorsan maguk köré gyűjtötték a magyar érzelmű embereket, és ahogyan nőtt a taglétszám úgy szaporodtak a klubhelységek is Bécs szerte. Hernals-on, Heiligenstadt-ban, és a 3. kerületben egyaránt. 1910-ben Leopoldstadt-ban is nyílt egy egylet, és ekkor 190 aktív tagot számlált az egyesület. Így hát esedékessé vált a névből, a Florisdorfi szó elhagyása.

Tisztelettel és köszönettel emlékeznek vissza Rosmi Rudolfra, aki 36 évig sikeresen irányította szervezetük munkáját. Vezetése alatt alakult meg a sportszakosztály „Hungária” néven, a gyermektánccsoport, valamint a Bécsi Magyar Munkás Egyesület (BMME) tájékoztató jellegű újsága, ami mind a mai napig összekötő kapocs a tagok és a vezetőség között.

A 80-as évek elején a BMME kezdeményezésére jött létre a „Független Magyar Egyesületek Csúcsszervezete”, az úgynevezett „Dachverband”, ami 2013-ban csatlakozott az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalához, ami a magyar egyesületek erejének szétforgácsolását hivatott megakadályozni.

Közben eltelt 115 év és a körülmények, illetve az igények igen-igen megváltoztak. Az, hogy egyesület még életben van, nagyban köszönhető az Osztrák állam kisebbségeket támogató politikájának, az országban működő nemzeti kisebbségek munkáját támogató Magyar Kisebbségek Szakosztályának és természetesen tagjainak.

Kancsár László és Kancsár-Virág Erika klubhelységükben fogadtak, melynek címe: Siemensstraße, 105 1120, Wien.

Egy pénteki napon látogattam el a BMME-hez, a minden pénteken nyitva álló rendezvénytermükbe. A nyugdíjasok számára ez egy ideális hely, ahová nem csak Bécsből, hanem vonzáskörzetéből is járnak a rendszeres összejövetelekre. Van, aki ötven éve szeret itt találkozni barátaival. A tagok között német anyanyelvűek is akadnak, akik régóta szimpatizálnak a magyarokkal.

Laci és Erika felváltva, nagy lelkesedéssel mesélnek az egyesület tevékenységeiről.

Megtudtam, hogy havonta változó tematikájú Klub Esteket szerveznek. Megemlíteném a retró zenés esteket, az Aktiviti - nyelvi társasjáték vetélkedőket, a Mikulás partit, a farsangi bált.  A Klub Esteket sokszor Sport Délután előzi meg, ahol pingpong, asztali foci, darts és sakk bajnokságokat szerveznek. A zenét vendég zenekarok szolgáltatják, vagy a fiatalok köréből verbuválódott RicMarDen együttes, mely számos rendezvényen bizonyított már.

Örömmel erősítették meg azt a tényt, hogy folytatni fogják eddigi programjaikat. A 2017-es programterveik közül megemlítették a közelgő Farsangi Mulatságot, mely február 18-án, 19 órától kerül megrendezésre. 

Készülnek a március 15-i ünnepségükre, mely idén március 11-én lesz megtartva. Elmondásuk szerint az egyesületük törekszik, hogy átadja a fiataloknak a magyar történelmet, a szokásokat. Gyermekeknek szóló délutáni programmal kezdenek, ahol a gyerekek kokárdát és csákót készíthetnek. Egyesületük egyik tagja képekkel illusztrált prezentációval, a gyermekek számára is érthető módon bemutatja a márciusi 15-i történeteket. A rendezvény felnőtteknek szóló programmal folytatódik, mely szervezés alatt áll.

A legnagyobb lelkesedéssel a május 27-én megrendezésre kerülő Gulyásfesztiválról beszéltek, melyet idén a nyolcadik alkalommal szervezik Bécsben. Az első fesztivált 2010-ben az 23. kerületben kezdték tíz csoporttal, melyből négy az egyesület részéről nevezett be. A tavalyi negyvenhat jelentkezőből csak harmincnak tudnak lehetőséget biztosítani. Idén már ötven indulónak szeretnének kedvezni. A helyszín a Duna park mely bevált, hiszen egy megfelelő hely a fesztiválozásra. A tavalyi háromezer vendég nagyon kíváncsi volt és élvezte az ünnepséget, elfogyott az összes pörkölt, illetve a lángos is.

Végezetül, az egyesület nyitottságát emelték ki, hiszen a szervezet tagsága a Kárpát-medence minden tájáról érkező magyarokból áll.  Számukra elsődleges célkitűzés, hogy a Bécsben élő, vagy ideérkező magyarok számára lehetőséget tudjanak nyújtani a találkozásra, hogy a magyar kultúrát megtartsák és átadhassák a jövő generációinak.  

Gulyásfesztivél Bécsben     

          

     

Január - Február 2017, Bogdán Tibor