Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Karácsonyi tábortűz  a bécsi cserkészotthonban

Karácsonyi tábortűz a bécsi cserkészotthonban

2014. december 20-án, szombaton a bécsi Cserkészotthonba egy karácsonyi rendezvényre várta az érdeklődőket a 72. Sz. Széchenyi István Cserkészcsapat. 
A gyermekek már kora délutántól közös foglalkozásokon vettek részt, majd 17.30-tól egy közös tábortűzre került sor, mely a cserkészek életében már hagyomány, viszont sok szülőnek még egy teljesen új dolognak számít. Éppen ezért döntöttek úgy a cserkészek, hogy idén a rendezvény különlegességeként a szülőket is meghívták. 
Míg a cserkészeknek ezek már hagyományszerű és mindennapos programok, mégis a szülők többségének ezek teljesen új élmények, illetve egy remek alkalom arra, hogy betekintést nyerjenek gyermekeik cserkész életébe, hogy megismerjék a szokásaikat, hagyományaikat és egy kis ízelítőt kapjanak a cserkészfoglalkozások hangulatáról. A tábortűznek mindig kerettörténete van, a tábortűz körül pedig rengeteg a közös éneklés, a hangszeres kíséret, sok-sok népi játékkal és gyermekek által előadott műsorokkal. A tábortűz a benti helyszínre való tekintettel nem „igazi” tűz volt. 

Kapcsolódó Cikkek