Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Europa Club – Adventi koncert

Europa Club – Adventi koncert

2014. december 14-én az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálattal közösen immár öt éve istentiszteletre és ezt követő adventi hangversenyre hívtuk az érdeklődőket. Az azóta kialakult baráti együttműködésnek köszönhetően egyre többen fogadják el meghívásunkat, ezúttal több százan. Elsőként a Violoncello-Trio (Wolf Anna, Bornemisza Csaba és Bornemisza Attila), majd a jánossomorjai Canto Excolo Kamarakórus adventi műsorát élvezhette a zsúfolásig megtelt belvárosi református templom hallgatósága (kb. 200 személy).Örömünkre szolgált az is, hogy rendezvényünket megtisztelte a nemrég kinevezett magyarországi nagykövet, dr. Perényi János is.Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az „Europa”-Club egy rendkívül gazdag évet hagy maga mögött. Elegendő itt az egyesület fennállásának 50. évfordulójára megszervezett ünnepségeket megemlíteni. 

Mindezekről a rendezvényekről felvételek is készültek, amelyek megtekinthetők az „Europa”-Club honlapján: www.europaclub.at

Kapcsolódó Cikkek