Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
A Magyar Kultúra Napja Bécsben

A Magyar Kultúra Napja Bécsben

Idén 27-dik éve ünnepeljük január 22-én a Magyar Kultúra Napját, mely napon 1823-ban Kölcsey Ferenc befejezte a Himnuszt. Ezen ünnep és megemlékezés alkalomból a bécsi Collegium Hungaricum egy kétnapos programmal készült 2016. január 21-én és 22-én.

Január 21-én, csütörtök délután a Collegium Hungaricum előadótermében került megnyitásra a kulturális programsorozat. Molnár Mária, a Collegium Hungaricum igazgatónőjének, valamint dr. Hajas Gábor követúr nyitóbeszéde és köszöntője után Lackfi János, József Attila- és Primissima díjas magyar költő, író „modern“ versei hangzottak el többek között a „Paradicsomleves betűtésztával”, illetve a „Részeg elefánt” című könyveiből, így a kora esti program főként a gyerekeknek szólt. A versek felváltva hangzottak el a Kaláka együttes dalaival, akik énekeltek többek között „Bőrönd Ödön”-ről és a „Cinege cipője”-ről is. A rendezvénysorozatnak már a nyitóelőadása is nagy sikert aratott, mivel a Collegium Hungaricum előadóterme teljesen megtelt az érdeklődőkkel.

Az est ezután 19-órától a bécsi Magyar Nagykövetségen folytatódott, ahol a műsor további részét Zsuffa Tünde moderálta. A nyitóbeszédet Lackfi János mondta, aki beszélt a kultúra fogalmáról, kötelékeiről és a művészetről is. Az esti program első fellépői Novák János és zenekara voltak, akik a magyar költészet legkiválóbb zenei közvetítőiként ismertek. Előadásukban Ady Endre, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrincz, József Attila és Kányádi Sándor megzenésített verseit adták elő magyarul, a dalok között pedig Mercedes Echerer színésznő németül olvasta fel a kiválóságokat. A csütörtök esti programot a Kaláka együttes műsora zárta, akik a közel ezer dalukból tíz megzenésített verssel készültek erre az estére, köztük Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, József Attila és Kányádi Sándor verseket énekeltek, zárásul pedig azt a dalt énekelték el magyarul és németül is, amelyet 46 évvel ezelőtt az első koncertjükön adtak elő.

A csütörtöki programok zárásaként a nagykövetség egy állófogadásra invitálta a vendégeket, mely kiváló alkalom volt a további kapcsolatok építésére és az ismerkedésre is, ugyanakkor a vendégeknek alkalmuk volt Kaláka könyveket és CD-ket is vásárolni. 

Kapcsolódó Cikkek