Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Idén is Bécsben járt Böjte Csaba a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom – Pax Romana szervezésében

Idén is Bécsben járt Böjte Csaba a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom – Pax Romana szervezésében

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a KMÈM meghívására 2002 óta minden évben eljön Bécsbe, hogy sajátosan megkapó gondolataival az itt élő magyarokhoz is közelebb hozza az ő “gyermekeinek” sorsát.

Idén február 29-én érkezett Bécsbe Böjte Csaba, valamint a vele utazó amatőr színházi társulat. Az előadókat és a nézőket Dr. Tiboldi Ákos, a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom – Pax Romana alelnöke, valamint Bárány Anzelm, a Collegium Hungaricum elnöke köszöntötte. A rendezvény “A Muzsika hangja” című előadással kezdődött, amelyet a Kolostori Kölyökszinház, a dévai gyermekekből alakult társulat mutatott be. A KMÉM az elmúlt év folyamán adományokat gyűjtött a rászoruló gyermekek részére, az így összegyűlt 1.600 euró az este folyamán átadásra is került. A Böjte Csaba által létrehozott Szt. Ferenc Alapítvány jelenleg több mint két és fél ezer gyermeket gondoz, mintegy 80 intézményben. Mostanáig közel 6.000 gyermeket fogadott be és nevelt a Csaba testvér irányította Alapítvány az elmúlt évek során.

A musicalt követően Csaba testvér vette magához a mikorfont, és beszámolt az elmúlt évéről a gyerekeknek. Az este folyamán szó esett Trianonról is, Csaba testvér hangsúlyozta, hogy nem a határokat kellene tologatni, az nem jelent megoldást, hanem a különböző nemzeteknek békében kellene tudniuk egymás mellett élni.

     

Kapcsolódó Cikkek