Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Napraforgók táncház a Collegium Hungaricumban

Napraforgók táncház a Collegium Hungaricumban

2016. október 7 – én pénteken gyermek és felnőtt táncházban mulathattak kicsik és nagyok a Collegium Hungaricumban. A rendezvény a Napraforgók tánccsoport közreműködésével valósult meg.

Pénteken délután öt órára népes társaság gyűlt össze a Collegium Hungaricumban. Gyermekek és felnőttek várták izgatottan hogy megszólaljon a zene, és végre táncra perdülhessenek. A Sárarany zenekar nem is váratta sokáig a lelkes jelenlévőket, így néhány perccel öt óra után kezdetét vette a gyermek táncház. A zenekar húzta a talpalávalót, Tőkés Edit és Pável Hunor pedig mosolyogva, és türelmesen tanította a lépéseket a fáradhatatlan gyermekeknek. Jó volt látni a résztvevők felszabadult nevetését.

A Napraforgók tánccsoport 1999-ben alakult, néhány lelkes, táncolni vágyó bécsi magyar lány kezdeményezésére. Kezdetben a Kárpát-medencében fennmaradt leánykarikázók és az ezekhez kapcsolódó dalok alkották a repertoárjuk magvát. Erre utal a Napraforgók név is, hiszen ebben a táncfajtában a lányok forgási iránya a napraforgóhoz hasonlóan a Nap égi útját követi. Később legények is csatlakoztak a csoporthoz, így ma már a Kárpát – medence páros, és férfitáncainak ápolását is feladatuknak tekintik a tagok, akik Magyarországról, Felvidékről, a Vajdaságból, Erdélyből és Ausztriából származnak. A néptánc hagyomány és a népzene szeretete mellett a közös cél is összeköti ezeket az embereket, akik szeretnék a Kárpát-medence különböző táncait és énekeit autentikus formában elsajátítani, hogy azután improvizatív módon alkalmazhassák és bemutathassák ezeket minden érdeklődőnek.

A népzenét játszó Sárarany zenekar 2012 júliusában alakult, tagjai: Takács Rita – hegedű, Radák Márton – hegedű, harmonika, Sárközi-Lindner Zsófia – ének, Sárközi Áron – brácsák, Dénes Ábel – bőgő.

A táncházban – a hagyományokhoz hűen nagyon jó volt a hangulat, a jelenlévők derűsen és önfeledten tanulták a lépéseket. A gyermekeket fél nyolctól a felnőttek követték a táncparketten.

A Napraforgókról, a táncházakról és a tervezett programokról a www.napraforgok.at oldalon tájékozódhatnak mindazok, akik szeretik a népzenét és táncot.  

Szöveg és fotó: Miklós Tünde

Kapcsolódó Cikkek