Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Őszi Délibáb-táncházak Bécsben

Őszi Délibáb-táncházak Bécsben

Szeptember 28-án adott lemezbemutató koncertet Bécsben a Bajkó Zenekar, melyet aztán táncház követett. A Bajkó Zenekar 2013 tavaszán alakult meg Budapesten lelkes, muzsikát kedvelő, vidéki fiatalokból. Az együttes folyamatosan formálódott, a zenekar tagjai összecsiszolódtak, így alakult ki a jelenlegi felállás. A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület által szervezett délután gyermek kézműves foglalkozással és táncházzal kezdődött, melyet aztán a Bajkó Zenekar első lemezét bemutató koncertje követett. A Párosan című lemez hét összeállítása Közép-Erdély régies, gazdag vonószenei hagyományát igyekszik bemutatni a közönségnek. Az előadást követően Linczenbold Maximilien és Szabó Rubinka vezetésével szászcsávási és vág-garam közi táncokat tanulhattak a résztvevők. A zenekar Bécsből Stockholmba utazott, onnan pedig Szegedre, Újvidékre, Zentára és Magyarkanizsára, hogy népszerűsítse az új lemezt.

     

Ismét útra kelt a Fokos Zenekar is, egy öt állomásos európai lemezbemutató turnéra indult a csapat. A koncertsorozat első állomása Bécs volt, ahová már nem először jöttek el fellépni. A zenekar Jókedvemben című albuma október 11-én került bemutatásra a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében a Collegium Hungaricumban egy koncert és táncház keretein belül. A koncert során hallhattunk többek között somogyi duda dalokat átdolgozva, a lemez címét adó hajdúsági dallamokat, valamint számos betyárnótát a Kiskoromtól nagykoromig című lemezükről. A csapat 2010-ben alakult meg, 2012-ben pedig részt vettek a Duna Televízió által szervezett Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsorában, ahol megkapták a Fonó Budai Zeneház különdíját. A zenekar nagy hangsúlyt fektet arra, hogy népszerűsítse és minél több emberhez juttassa el a dél-alföldi magyar tamburamuzsikát, ezen belül is előszeretettel játszák szülőfalujuk, Óbecse és környéke népdalait. A zenekar Bécsből Prágába utazott tovább, ezt követi aztán Stuttgart, Amszterdam és végül pedig London.

     

Szöveg és fotók: Farkas Dorina

Kapcsolódó Cikkek