Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Kirándulás Magyarországra

Kirándulás Magyarországra

Tisztelt Partnereink, kedves Barátaink!

Örömmel tájékoztatlak benneteket egy remek lehetőségről! A Kerekasztal idén először sikerrel pályázott a Rákóczi Szövetség diaszpóra pályázatán, így 2017. júniusáig nyolcvan ausztriai magyar fiatal kap lehetőséget arra, hogy az Anyaországba utazzon, és megismerkedjen annak fővárosával, tájaival, történelmi és idegenforgalmi nevezetességeivel. Kérlek szépen benneteket, segítsetek, hogy ez a lehetőség eljusson minden gyermekhez és fiatalhoz, (korhatár: 10-25 év) aki szívesen venne részt egy ilyen négy napos Magyarországi kiránduláson. Mivel az utazási költség 80 %-án kívül mindent a Magyar Állam áll, a négy napos programok várható maximális költsége 40 euro/fő. Úgy alakítottuk, hogy egy, legfeljebb két nap legyen iskolai tanítási nap, így bízom benne, hogy ez nem jelent majd akadályt.

Ide kattintva tudjátok kitölteni az online jelentkezési lapot: https://drive.google.com/open?id=19aIGNBuoeDqu6cNwAPnIgu_LSPFVm_B9eUhyQur72Ho . A jelentkezési határidő november 7-e, egy pályázó csak egyszer vehet részt a programban. A szükséges adatok megadásával a regisztráció érvényes, a jelentkezési határidő végén mindenkivel felvesszük a kapcsolat, és ismertetjük a részletes programot. Az adventi időszakra 10-16 éves gyermekek jelentkezését várjuk.

A Kerekasztal részéről a pályázatot Miklós Tünde koordinálja (Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa), kérdéseitekkel keressétek őt bizalommal a +43 676 7258878 –as telefonszámon, vagy a tundi.miklos@gmail.com e-mail címen.

Itt találjátok a Program ismertetőjét, röviden. Remélem, együtt örültök velünk ennek a lehetőségnek, és hamarosan üdvözölhetjük a jelentkező ifjakat!

  Röviden a diaszpóra programról:

A Rákóczi Szövetség a Magyar Diaszpóra Tanács megfogalmazott kérése alapján, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából 2016 szeptembere és 2017 júniusa között a „DIASZPÓRA- ÉS SZÓRVÁNYPROGRAM” keretében lehetőséget kíván teremteni magyarországi tanulmányútra mintegy 650 diaszpórában élő 10 és 25 év közötti magyar fiatal számára.

  A Program célja:

·         Személyes kapcsolatok által elősegíteni a diaszpóra magyar fiataljainak egymás és az anyaország közötti, valamint a Kárpát-medencei magyar fiatalokkal való összetartozás tudatának erősítését.

·         Magyarországi szakemberek bevonásával a diaszpóra fiataljai magyarságtudatának és anyanyelvtudásának fejlesztése.

·         A diaszpórában megvalósuló, nemzeti kötődést célzó minőségi ismeretátadás hatékonyságának növelése. Továbbá a hazai környezetben történő széleskörű tapasztalatszerzés, valamint az ezt szolgáló szellemi, kulturális és módszertani tudás bővítése.

·         A diaszpórában élők magyar szervezetekhez való kapcsolódásának és az aktív külhoni közösségi részvételnek szakmai támogatása és inspirálása.

·         A diaszpórában élő magyarság anyaországgal való kapcsolatának erősítése újfajta kapcsolathálózat létrehozásával, valamint a határon túli, szórvány és diaszpóra területek közötti együttműködések aktiválása és szélesebb körű kiterjesztése összmagyar szinten.

Minden programidőszak részét képezi Budapest, a vidéki Magyarország és egy határon túli magyar régió felkeresése.

A Program finanszírozása:

A Rákóczi Szövetség a Diaszpóra Program idején a résztvevő fiatalok számára fedezi a szállás, a balesetbiztosítás, az ellátás, a Kárpát-medencei utazások valamint a rendezvények teljes költségét.

A Programban résztvevő fiatalok, illetve kísérők Magyarországra történő eljutásának és a kiinduló országba való visszajutásának utazási költségét a Rákóczi Szövetség az alábbiak szerint téríti meg:

  • Nyugat-Európa, Izrael: 20%-os hozzájárulás (80% egyéni költségvállalás)

Az adventi időszak tervezett programja:

Az Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak, amely a jellegzetes közép-európai és magyar hagyomány. Az ünnepekre való készülődés és a reményteli várakozás időszakához rengeteg szép szokás kötődik.

Az adventi időszakban Magyarország több vidéki települése is színpompás, hangulatos vásárokkal büszkélkedhet. Az adventi programsorozat alatt a budapesti és vidéki városokba látogatnak el a résztvevők, ahol a vásárok nyüzsgő hangulatán túl a téli városképek látványát is élvezhetik.

Mivel mi nem a teljes 14 napos programon veszünk részt, az itt felsorolt programoknak csak egy részén leszünk jelen, de azt hiszem, ezekből bármelyik nagy élményt jelent majd a csoportnak.

Tervezett programhelyszínek

Budapest

Országház, Budai Vár, Sziklakórház, Opera, Terror Háza Múzeum, Szent István Bazilika, Nemzeti Múzeum, Széchényi Könyvtár, Hagyományok Háza, Városliget, Margit-sziget. Gellért-hegy, Nemzeti Színház, Hősök Tere, gyógyfürdők

Vidéki Magyarország

Székesfehérvár, Szentendre, Visegrád, Esztergom, Szeged, Ópusztaszer, Hódmezővásárhely,

Határon túli régió

Délvidék – Szabadka, Nagybecskerek, Nándorfehérvár

Remélem sikerült felkelteni az érdeklődéseteket! Túljelentkezés esetén a jelentkezés sorrendje számíthat. 

Tisztelettel és üdvözlettel Radda István a Kerekasztal elnöke

Kapcsolódó Cikkek