Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
18. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó – Hajtsd ki rózsám a libákat

18. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó – Hajtsd ki rózsám a libákat

November 5-én 18. alkalommal is megrendezésre került a  bécsi magyar kulturális élet immár szerves részévé vált Bécsi Magyar Táncháztalálkozó a Napraforgók – Bécsi Magyar Néptánc és Népzene Egyesület szervezésében. A rendezvénynek idén is a Collegium Hungaricum adott helyet, ahol délután 3-tól egészen éjfélig dobogtak a lábak és szólt a népzene.

A műsor gyermektáncházzal kezdődött. Akinek a két órás tánc és játék nem volt elég, ezután barkácsolással múlathatta az időt, ameddig a felnőttek fejlesztették tánctudásukat. Ők mezőkövesdi matyó táncokat, moldvai csángó táncokat, majd kalotaszegi és magyarpalatkai táncokat tanulhattak egy-egy pár előadásában és a Magyarpalatkai Banda, a Dűvő valamint Fajkusz Banda kíséretében.

A tánc és barkácsolás után kétórás gálaműsorban gyönyörködhettek a vendégek. A Napraforgócskák Gyermektánccsoport fergeteges szászcsávási koreográfiával nyitotta a programot, majd a Palatkai Banda zenés száma után kiderült, hogy honnan eredt a Táncháztalálkozó idei mottója, „Hajtsd ki rózsám a libákat”: A Napraforgók Táncegyüttes a linzi Nefelejts Együttes közreműködésével először mutatta be Tőkés Zsolt „Ki a ludas…?” című koreográfiáját, amely a „Ludas Matyi” népmese táncos feldolgozása. A nagy sikerű premier után a Dűvő Zenekart hallhatta a közönség, majd a linzi Nefelejts és a bécsi Délibáb táncosai – utóbbiak a saját citerazenekaruk kíséretében – bizonyították tudásukat. A Napraforgók néhány táncosa bemutatta az idén nyáron Erdélyben tanult őrkői cigánytáncok néhány mozzanatát, és a bécsben már jól ismert mérai hagyományőrző pár, Muszka György és Ilonka is színpadra lépett. A műsort a Napraforgók Táncegyüttes, a Dalraforgók Énekcsoport és a Palatkai Banda közös produkciója zárta.

A gála után éjfélig folytatódott a táncház a Collegium Hungaricumban, a bécsben vendégeskedő zenekarokkal. Utána a Bécsi Magyar Iskola termébe költözött a THT ahol a leglelkesebb vendégek még hajnalig zenélhettek, táncolhattak, nótázhattak.

Szerző: Németh Júlia

Fotó: Bogdán Tibor

Kapcsolódó Cikkek