Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Március 15-ei megemlékezés a bécsi magyar nagykövetségen

Március 15-ei megemlékezés a bécsi magyar nagykövetségen

2016. március 14-én, hétfőn tartotta meg a 168 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharcra való megemlékezését a Bécsi Magyar Nagykövetség. A rendezvényt Magyarország bécsi magyar nagykövete, dr. Perényi János nyitotta meg, aki arra a forradalmi hullámra emlékeztette a vendégeket, mely 1848 tavaszán Bécset és Budapestet is összekötötte. Az akkori és mostani események között párhuzamot vonva pedig idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung megállapítását is. Az ünnepi műsorban felléptek a Kismartonból (Eisenstadtból) érkezett Esterházy-huszárok is, valamint eléneklésre került a „Kossuth Lajos azt üzente” című dal is, melyet a teltházas közönség hangosan együtt énekelt. A megemlékezésen dr. Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, tartotta meg beszédét, aki többek között arról is beszélt, hogy: „…a függetlenség 1848-ban sem jelentette az elszigetelődés vágyát, Magyarország már akkor is az európai kultúra hordozója és része volt. Magyarország ma joggal várhatja el, hogy egyenrangú és megbecsült tagként tekintsenek rá Európában és bárhol a világban, hiszen kevés ország tett hazánkhoz hasonlóan sokat a szabadságért. …„
Az 1848-as forradalom megemlékezése alkalmából főképpen az Ausztriában élő magyarok jöttek el, de a határ menti magyar városokból is érkeztek megemlékezők, továbbá több Ausztriában működő magyar szervezet is képviseltette magát. Mindemellett az osztrák politikai élet képviselői is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, így Johannes Hübner parlamenti képviselő, az osztrák-magyar baráti tagozat elnöke, valamint Maria Rauch-Kallat, a Magyar-Osztrák Társaság elnöke, volt egészségügyi miniszter is jelen voltak. 
A közösen elénekelt Szózat után a nagykövetség ebédre invitálta a megemlékezőket, amely kiváló alkalom volt a beszélgetésre és kapcsolatépítésre is. 

Kapcsolódó Cikkek