Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Bécsi Magyar Gólyaavató, avagy fergeteges rendezvénysorozattal  nyitották az évet a bécsi magyar diákok

Bécsi Magyar Gólyaavató, avagy fergeteges rendezvénysorozattal nyitották az évet a bécsi magyar diákok

A külföldi továbbtanulást évről-évre többen választják a Magyarországon érettségiző diákok. Az egyik legkedveltebb célpont Bécs, hiszen magas színvonalú oktatásban részesülhet itt bárki, akár az egyetemet, akár a főiskolát választja. Jelenleg az itt tanuló, és mellette legtöbbször munkát vállaló magyar diákok száma meghaladja a kétezret. Több, mint hetven magyar gólya vett részt a Bécsben, október 9-10-én hagyományosan életre hívott Bécsi Magyar Gólyaavatón. A rendezvény a bécsi Magyar Diákok Egyesülete és az At4Hu közös szervezésében valósult meg.
A péntek délután folyamán a még kissé félénk gólyák elárasztották a Haus Panorama bécsi kollégium közösségi termét, ahol a szervezők a sikeres regisztráció után először ismerkedő, majd csapatépítő játékok segítségével varázsolták fergetegessé a hangulatot. A gólyaavató idei témája a vadnyugat, a cowboyok voltak, a kerettörténetbe illő választott nevekkel rendelkező 7 lelkes csapat ügyesen megoldotta a kreatív feladatokat, majd az estét egy gólyabulival zárták. 
A szombati napon Bécs megismerése volt a cél, ezért a szervezők hét állomást alakítottak ki a város különböző pontjain, ahol apró kihívások elé állították a csapatokat. A Bécsi Stadt Rally után az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED) magyar iskolában került sor a gólyaeskü letételére, valamint a csapatok közötti verseny kiértékelésére. A tanévkezdést egy hagyományos szemeszternyitó bulival ünnepeltük az MMX bárban, amelyen az elsőéveseknek lehetősége nyílt a már régebb óta Bécsben tanuló magyar diákok megismerésére is. 
A szervező csapat nevében szeretném megköszönni a támogatást az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának, a Sale e Pepe és az Ilona Stüberl éttermeknek, Koós Szilárdnak és a LaserMaxx-nek, a Smart Rooms-nak, a Giro Café-nak,  az Avocada ékszernek, a JPL fotóműhelynek, az Eurolines Hungary-nak, valamint az Ungarisches Tourismusamt-nak. 

Fotók: PDphotos – pehidorka

 

Kapcsolódó Cikkek