Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Ünnepi istentisztelet és hangverseny az  „Europa” – Clubbal advent 3. vasárnapján

Ünnepi istentisztelet és hangverseny az „Europa” – Clubbal advent 3. vasárnapján

2015. december 13-án, vasárnap, 17 órától az “Europa”- Club és az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat istentiszteletre, majd adventi hangversenyre hívta azokat, akik az ünnepi készülődés közepette megpihenni vágytak néhány órára testben és lélekben.
Advent harmadik vasárnapján már jóval öt óra előtt megtelt a bécsi első kerületi református templom. A padokban gondolataikba mélyedten üldögélő emberek lélekben már a közelgő ünnepre készültek. Jól esett ez a békés, várakozásteljes feszültséggel átszőtt csend a nagyváros fahéj illatú nyüzsgése után. A pontosan öt órakor kezdődő istentiszteletet Karvansky Mónika református lelkész celebrálta. A mise közben az egyházi énekeket a mosonmagyaróvári Halmos László Énekegyüttes tolmácsolásában hallhattuk. Az énekegyüttes 1989 októberében alakult, a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület zenei szekciójaként. Halmos László nevét (Győrben élt zeneszerző) 1991-ben vették fel, az idős mester hozzájárulásával. Repertoárukban főként egyházi jellegű művek szerepelnek, hiszen fellépni elsősorban templomokban van lehetőségük. Az énekegyüttes minden olyan meghívásnak szívesen tesz eleget, ahol lehetőségük nyílik a kórusirodalom egy-egy remek alkotásának bemutatására úgy, hogy ez elveikkel és céljaikkal megegyezik. 
Az adventi mise részeként Farkas István, a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola és Középiskola nyugalmazott igazgatója, piarista atya, elgondolkodtató és szívhez szólóan szép ünnepi beszédet mondott az egybegyűlteknek. 
Farkas István 1967-ben érettségizett a kecskeméti Piarista Gimnáziumban, augusztusban belépett a Piarista Rendbe, és 1975-ben itt tett örök fogadalmat az ifjúság nevelése mellett. 1976 májusában pappá szentelték.  A katolikus hit oktatásáért, a közösségek létrehozásáért és ápolásáért, a hitélet fáradhatatlan és szeretetteljes szolgálatáért 2011. augusztus 20-án Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki.
„Gyermekkorom karácsonyai személyiségem fundamentumához tartoznak. Minél több év suhan el fölöttem, annál fontosabb, hogy adventben visszataláljak karácsony titkához. Ha ez elmarad, beteljesedik rajtam Albert Einstein szava: „Aki a titokra nem tud néma ámulattal rácsodálkozni, az lelkileg halott (…).Az ajándékozás értékére, művészetére Isten tanít meg, amikor karácsonykor a Betlehemi Gyermekben nem kevesebbet, mint önmagát ajándékozza nekünk. A betlehem jászla elé térdelve fogadást teszek: nem hamisítom meg szeretetem. Nem spórolom ki magam kapcsolataimból.” – mondta el beszédében az atya.
A mise közben többször gyönyörködhettünk orgonaszólókban, és elhangzott Ady Endre: Karácsonyi rege című verse is. Végül megismerhettük az énekegyüttes tagjait, akik igazi ünnepi hangversennyel örvendeztettek meg bennünket. Befejezésképpen az „Europa” – Club elnöke, Smuk András szólt a jelenlévőkhöz. Elmondta, hogy rendezvényekben gazdag, örömteli esztendőt zár a szervezet 2015-ben. Kifejezte reményét, hogy a 2016-os esztendő hasonlóan eredményes lesz, és jövőre is sokszor gyűlhetünk majd össze, hogy minőségi időt tölthessünk el együtt. Ezt követően Karvansky Mónika a gyülekezet nevében meginvitált bennünket a kisterembe, ahol üdítő, és a gyülekezet lelkes tagjai által sütött karácsonyi bejgli mellett beszélgethettünk egymással. Békés és ünneplőbe öltözött lélekkel köszöntünk el egymástól advent harmadik vasárnapjának estéjén. Hálás köszönet ezért a szervezőknek.  

 

Kapcsolódó Cikkek