Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
AMAPED Szavalóverseny

AMAPED Szavalóverseny

Közel száz fiatal mérte össze tudását a Nagy László és Reményik Sándor emlékére rendezett AMAPED Szavalóversenyen 2015.április 18-án, szombaton. Az ovistól 11 éves korosztályig gyermekmeséket szavaltak állatokról, míg a 12 éves korosztálytól az ajánlott költő Nagy László és Reményik Sándor volt. A helyezések és különdíjasok jutalmazása mellett minden szavaló gyermek kapott emléklapot és ajándékot is. A szavalóversennyel párhuzamosan Móra Könyvkiadó jóvoltából Janikovszky Éva emlékkiállítás volt látható az AMAPEDben, melyet a KultPult rendezett. Magát a szavalóversenyt pedig az AMAPED elnök asszonya, Mentsik Szilvia után Janikovszky Éva fia nyitotta meg. 
A versenyzők Bécsből és környékéről, valamit Győrből érkeztek. A verseny három – magyar, mint anyanyelv; magyar, mint második nyelv és magyar, mint idegen nyelv – kategóriában zajlott. A verseny végén minden résztvevőt emléklappal, könyvjutalommal, édességgel, valamint a Bécsi Magyar Oktatást Segítő Szülők és Támogatók Egyesülete  által felajánlott, külön erre az alkalomra készített AMAPED logóját ábrázoló édességgel kedveskedtek a szervezők. 
A verseny alatt a szervezők kézműves foglalkozásokkal, büfével és Janikovszky Éva az Égig érő fű című film vetítésével várták a versenyre várakozó, illetve már a versenyen szerepelt gyermekeket. Ez a napos szombati nap kiváló hangulatban telt az AMAPED-ben. 

Gratulálunk minden kedves résztvevőnek és felkészítőjüknek is! 


Az AMAPED szavalóverseny díjazottjai:

Óvoda: 
        Különdíj: Bayer Ákos

1. osztály – magyar, mint anyanyelv
        I.     Kriston Olivér
        I.     Tóth Fruzsina
        II.     Zaccomer Zétény
        III.    Andrasek Martin
        III.     Illés Dániel

2. osztály – magyar, mint anyanyelv
        I.    Zeiner Alina
        II.    Gulyás Dávid
        II.    Kosár Boglárka
        III.    Horváth Luca
        Különdíj: Gyenes Viktória
        Különdíj: Horváth Luca, Jizsda Franciska, Vetési Nóra, Kovács Emese Anna

3-5. osztály – magyar, mint anyanyelv
        I.    Bagári András -kiemelt
        I.    Nagy Andrea
        II.    Müller Benedek
        III:    Kormos Veronika
        III.    Marczis Gréta

1-5. osztály – magyar, mint 2. nyelv
        I.    Gazetovici Leticia
        II.    Bendol Dávid
        III.    Hell Viola
        III.    Zarick Izabella
Kreatív
        Különdíj: Kopacz Fruzsina

6-12. osztály – magyar, mint anyanyelv
        I.    Váta Bianka
        II.    Kéri Kamilla
        II.    Kéri Regina
        III.    Wunder Szonja

6-12. osztály – magyar, mint 2. nyelv
        I.    Szabó Gréta
        II.    Takács Nadja
        III.    Ametshofer Rebecca

Kapcsolódó Cikkek